100 ezer adózóval kevesebben ajánlották fel az 1%-ot

100 ezer adózóval kevesebben ajánlották fel az 1%-ot

Mégis 2 milliárddal több támogatás érkezett a civil szférában 

Közel 16,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók az egyházak, civil szervezetek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára. Ez több mint 2 milliárddal haladta meg a tavalyi teljes 1%-ot. 165 millió Ft-tal, idén újra a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány részesülhet a legtöbb felajánlásból

A civil szféra is több mint fél milliárddal nagyobb támogatásban részesült idén, annak ellenére, hogy legalább 100 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel civil szervezetek számára az adója 1%-át, de a befolyt adók összege magasabb volt a korábbiakhoz képest. Mindemellett az érvényes nyilatkozatok száma idén 3 185 000, 100 ezerrel több a tavalyi eredményekhez képest.

Majdnem 600-zal több civil kapott idén 1%-ot, és az átlag felajánlás, valamint az egy szervezetre eső támogatás mértéke is nőtt.

Összegezve az eredményeket, kirajzolódik, hogy idén kevesebb adózótól több civil szervezet részesült magasabb összegű 1%-os támogatásból.

Az egyházak előretörése (2018-ban még 1 284 771, míg idén 1 495 610, 200 ezerrel több adózó rendelkezett a javukra) annak köszönhető, hogy a tavalyi, a bevett egyházak technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV idén már automatikusan figyelembe vette, vagyis nem kellett újra rendelkezni a javukra.

A NIOK Alapítványnál továbbra is úgy gondoljuk és szorgalmazzuk, hogy legyen egységesen kezelve a civil és az egyházi 1%, a most még csak az egyházakra vonatkozó szabályt, automatizmust terjesszék ki a civil szervezetekre is – mondta el Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója.

Rendelkező év 1%
felajánlásának statisztikái
2018 2019
Érvényes nyilatkozatok száma civil szervezetekre 1 796 892 1 689 334
Érvényes nyilatkozatok száma összesen 3 081 663 3 184 944
Kedvezményezettek száma
(egyházzal és kiemelt költs. Előir. Együtt)
27.111
(ebből 27.079 a civilszervezet)
27.666
(ebből 27.634 civilszervezet)
Civil szervezeteknek felajánlott összeg 8 255 366 679 8 773 681 598
1 nyilatkozat átlagösszege (Ft) 4680 5176
1 nyilatkozat átlagösszege (Ft)
csak CIVIL szervezetre
4594 5193,5
A felajánlott összeg 1 civil szervezetre eső átlaga (Ft) 304 862 317 496
A kedvezményezettek javára felajánlott összeg (milliárd Ft) 14 421 657 476 16 484 966 472

Ide kattintva tud szemezgetni a legtöbb 1%-ot gyűjtő 100 civil szervezet között!

Fotó: athree23 from Pixabay

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás