A kormány úgy tűnik, nyomja a gombot a társadalmi vállalkozásoknál

A kormány úgy tűnik, nyomja a gombot a társadalmi vállalkozásoknál

Több szakterületen is egyre nagyobb a kereslet a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek munkája iránt, akik minőségi szolgáltatásokkal, termékekkel mutatják meg képességeiket – erről a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt június 28-i, budapesti gasztronómiai konferencia sajtótájékoztatóján.

Czibere Károly azt mondta, már a fogyatékos embereket foglalkoztató akkreditált cégek is azt jelzik, hogy mostanra a piac átalakult, és a munkaadók szinte már „vadásznak” a felkészült szakemberekre, köztük a vendéglátásban dolgozókra. A „Konyhatitok konferencia – megváltozott munkaképességű és fogyatékos emberek foglalkoztatása a vendéglátásban” című rendezvényen hét társadalmi vállalkozás mutatkozott be, illetve mutatta be termékeit.  Az államtitkár a magyarországi „para-gasztro mozgalmat” méltatva azt mondta, a kormány partnere kíván lenni azoknak a munkaadóknak, akik ebben a területben fantáziát látnak és elkötelezettek a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásában. Arról is beszélt, hogy az elképzelések szerint a jövőben fokozatosan átalakítják majd a bértámogatásai rendszert, eszerint nagyobb hangsúlyt kaphat majd a „tranzitálás”, azaz a védett munkahelyeken dolgozók felkészítése a nyílt munkaerőpiacra.

Czibere Károly kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció rendszerére 39 milliárd forintot fordítanak idén és jövőre is, továbbá más közvetlen és közvetett támogatások mellett fejlesztő foglalkoztatásra további 5-6 milliárd forintot. Azt hangoztatta, hogy a fogyatékos emberekkel való szolidaritásnak, közösségvállalásnak a legfontosabb módja ma az, ha „rájuk nyitjuk az ajtót”, ha nem hagyjuk őket magukra a problémáikkal, hanem lehetőséget adunk arra, hogy megmutathassák, milyen értékteremtésre képesek.
A kormányzat felkarolja, támogatja és ösztönzi azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyek a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációját szolgálják – mondta. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Báthory utcai épületében tartott rendezvényen mutatkozott be a para-gasztro mozgalmat alapító hét szervezet, köztük az Ízlelő étterem, a Hatpöttyös konyha, a Nem Adom Fel Kávézó, a Kocka Csoki műhely, a Búzavirág alapítvány konyhája, a Batyu-Téka konyha és étterem, valamint a Baráthegyi sajtmanufaktúra és konyha.
A para-gasztro hálózatot Jakubinyi László gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szakember hívta életre azzal a céllal, hogy értékteremtő tevékenységet biztosító környezetet hozzon létre a sérült emberek számára.
A szakember tájékoztatása szerint tavaly 69 millió állami támogatás mellé 133 millió forint bevételt termeltek a szervezetek. Jelezte: a bértámogatás nélkül nem tudnának annyi embert foglalkoztatni, de az életképességüket a kétszeresen megtermelt bevétel mutatja.

Forrás: MTI

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás