Idén harmadik alkalommal indul el a Logiscool élményalapú programozóiskola és a Vodafone szervezésében a Nagy Digitális Kaland, amelyet országszerte több helyszínen rendeznek április 26-án. A megmérettetéshez a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő több intézmény is csatlakozik, közülük többen helyben rendezik meg a versenyt, így a helyszínek száma 35-ről 43-ra bővül. A háromfős, 3-4. és 5-6. osztályos diákokból álló csapatoknak egy órájuk lesz, hogy a digitális világgal, a logikus, algoritmikus gondolkodással és az internetbiztonsággal kapcsolatos játékos küldetést online teljesítsék.
A Logiscool Digitális Tudásért Alapítványa szervezésében és a Vodafone Magyarország által működtetett www.digitaliscsalad.hu okos magazin támogatásával létrejövő Nagy Digitális Kalandot immár harmadik alkalommal rendezik meg. Az elmúlt két évben több mint 5200 gyermek vett részt a megmérettetésen. A háromfős, 3-4. és 5-6. osztályos diákokból álló csapatoknak idén is 60 perc áll rendelkezésükre, hogy online teljesítsék a digitális világgal, logikus, algoritmikus gondolkodással, illetve az internetbiztonsággal kapcsolatos játékos küldetést. A verseny külön felkészülést nem igényel, a hétköznapokban megszerzett tudásra alapoz. A diákok játékos feladatokat megoldva tanítják LogiRobit, a Logiscool kabalafiguráját, a barátságos űrből érkezett robotot, miközben ők is új ismeretekre tesznek szert.
A korábbi évekhez hasonlóan a gyermekeknek Wi-Fi képes laptopra vagy tabletre is szükségük lesz az online feladatok teljesítéséhez, az internetet pedig minden helyszínen a Vodafone biztosítja 4G képes MiFi eszközeivel. A két kategória első 10 legjobb csapata díjat is kap a Vodafone-tól. Emellett a telekommunikációs szolgáltató mindkét kategóriában egy-egy különdíjat is meghirdet a legjobb, csak lányokból álló csapatnak, a vállalat ugyanis kiemelten fontosnak tartja a lányok bátorítását a technológiai pályák választására.
„Nagyon örülünk, hogy a Nagy Digitális Kaland három éve töretlen népszerűségnek örvend. Külön büszkék vagyunk arra, hogy idén először kilenc, a Vodafone Digitális Iskola Programjában részt vevő iskolával bővült az induló intézmények köre, melyek közül 8 iskola helyben rendezi meg a versenyt. Szívesen állunk olyan kezdeményezések mellé, amelyek célja, hogy a jövő generációi aktív alkotói legyenek a digitális világnak” – mondta el Carra Anita, a Vodafone Magyarország Lakossági Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.
A Nagy Digitális Kalandra már elindult a jelentkezés, mely egészen április 12-ig tart. Jelentkezni a verseny weboldalán lehet.
A Nagy Digitális Kaland 2019. április 26-án, 14:30-kor indul.
A Digitális Tudásért Alapítvány alapítói céljai
Minél több diák legyen képes az algoritmikus, logikus gondolkodásra, hogy a diákok elsajátítsák a programozói ismeretek alapjait és kreatívan végezzenek számítógépes programozást a Logiscool módszerrel. Erre tekintettel az alapítvány célja különösen: Elősegíteni, hogy a Logiscool iskolákban minél több diák számára elérhető legyen a programozás tanulás, beleértve a hátrányos helyzetű, hátránnyal vagy fogyatékkal élő diákokat is. Támogatni, hogy már gyermekkorban elkezdhessenek minél többen programozni tanulni a Logiscool módszerrel, megismerkedhessenek a legújabb, inovatív eszközökkel, vívmányokkal, trendekkel. Minél több lány figyelmét felkelteni a programozás iránt. Támogatni a digitális írástudást biztosító Logiscool tananyag fejlesztését, folyamatos bővítését, új tananyag kidolgozását. Támogatni a Logiscool oktatási módszer, minőségbiztosítási rendszer fejlesztését. Felhívni a figyelmet a digitális írástudás fontosságára, a programozást népszerűsíteni, a programozással kapcsolatos negatív előítéleteket, sztereotípiákat ledönteni.
Fotó: Jessica To’oto’o on Unsplash
COMMENTS