E.ON pro bono pályázat civileknek

E.ON pro bono pályázat civileknek

Az E.ON Hungária ZRt. (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára szakértel

A mesterséges intelligencia hozzájárulhat a fenntarthatósághoz
E.ON: pro bono önkéntes szakértői segítség öt szervezetnek
Fészektartókkal várja a gólyapárokat az E.ON

Az E.ON Hungária ZRt. (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására.
Az E.ON Hungária felelősségvállalás rendszere keretében második alkalommal ajánl fel civil szervezetek számára pro bono támogatást az E.ON pro bono maraton pályázat keretében. A vállalat nonprofit szervezetek programjait szeretné szakértelem felajánlással segíteni, azok hatékonyságának javítása érdekében, olyan tudásterületeken, amelyeken az E.ON munkatársak magas szintű ismeretekekkel rendelkeznek. A program keretében egy egész napos pro bono maraton köré szervezve a kiválasztott civil szervezetek egy-egy fejlesztésre váró projektjeit segíti az energetikai nagyvállalat munkatársai révén.

Az program három fő elemből épül fel

1. Diagnózis esemény, a megoldandó probléma és a pályázó szervezet megismerésére, a későbbi beavatkozás pontos megtervezhetősége érdekében (1 – 2 óra időtartamban a maraton előtt néhány héttel)
2. Pro bono maraton, a fő program elem, mely egy egész napos csoportmunka a szervezet és az E.ON munkatársainak közös részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum)
3. Programértékelő alkalom (1 – 2 óra időtartam a maraton után néhány hónappal)

Olyan szervezetek jelentkezését várjuk, melyek az alábbi területen kívánnak professzionális segítséget igénybe venni:

1. Üzleti és pénzügyi tervezés
2. Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció
3. HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések
4. Kommunikáció és marketing
5. Szervezeten belüli tudásmegosztás, tudásfejlesztés folyamatai, eszközei, gondolkodásmódja

Az E.ON Pro Bono Maraton céljai

1. Magas hozzáadott értékű tudás biztosítása a pályázati úton kiválasztott szervezetek számára, annak érdekében, hogy hiteles és hosszú távon is hiánypótló programokat tudjanak megvalósítani.
2. Az üzleti és a nonprofit szféra találkozásában rejlő alkotó szinergiák kiaknázása a szélesebben értelmezett közösség érdekében.
3. A szervezetek működési hatékonyságának javítása, az üzleti szféra tudásainak és módszertani ismertéinek az átadásával.
4. Kellően előkészített reális és konkrét projektek kidolgozásának támogatása.
5. Olyan projektek támogatása, melyek megvalósítása mellett maga a pályázó szervezet is komolyan elköteleződött.
6. Jelentős társadalmi ügyek megoldását felvállaló szervezetek támogatása.
7. Közvetlen kapcsoltteremtés, az E.ON számara is fontos területeken aktív szervezetek munkatársaival.

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat
A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezet vagy civil alapítású társadalmi vállalkozás számára.

Az online jelentkezési lapot 2017. július 7. 12.00 óráig lehet beadni a
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeE8rLcsF67OHcMSz0GwQu-SAl_lZnLU-zQ3b7x4lPvroWAmQ/viewform oldalon.

A pályázatokat az E.ON és az ÖKA közös munkacsoportja bírálja el. Várhatóan 4 – 5 szervezet kerül kiválasztásra, melyek 2017. szeptember 6-án diagnózis eseményen vesznek részt, majd 2017. szeptember 21-én magán a pro bono maratonon, mely Budapesten az E.ON Váci úti székházban kerül megrendezésre.

A nyertes szervezetekkel képviselőinek nyilatkozatban kell garantálni a részvételi feltételek elfogadását.

„Az E.ON Hungária Csoport vállalatai és munkatársai számára a Társadalmi Felelősségvállalás (CR) arról a szerepvállalásról szól, amit vállalatként és egyénként egyaránt a társadalomért teszünk az alapvető üzleti tevékenységünkön, szociális befektetéseinken, jótékonysági programjainkon és a közérdeken való elkötelezettségén keresztül.
Az E.ON számára a “társadalmi felelősségvállalás” olyan érték, ami minden cselekedetünket áthatja. Vállalatunk nem titkolt célja, hogy üzleti teljesítményünk kimagasló legyen. Ennek a célnak azonban összhangban kell állnia alkalmazottaink, ügyfeleink és beszállítóink érdekeivel és környezetünk, társadalmunk szükségleteivel. Sikereinket csak ebben az esetben tekinthetjük valóban sikernek, s csak így tarthatóak fent hosszútávon. Szilárd meggyőződésünk, hogy csak úgy válhatunk a világ piacvezetőjévé, ha gondolkodásunkban és tetteinkben szem előtt tartjuk társadalmunk hosszú távú érdekeit.”

A pro bono tevékenység alatt a vállalatok alkalmazottainak szakértelmen alapuló önkéntes tevékenységét értjük. Ez a segítség komoly hozzáadott értéket képvisel, mely piaci árát a civil szervezetek jellemzően nem vagy nehezen tudják kigazdálkodni. A pro bono tevékenység értékes a cégek számára is, mert annak csapat- és motivációerősítő hatása sokféle jótékony hatással bír a cég belső működésére.

Minimum elvárások a nyertes szerveztek felé:
• Az online pályázati adatlap hiánytalan kitöltése és határidőre való beküldése
• A megoldandó társadalmi probléma / ügy megfelelő bemutatása
• A megfelelő szervezeti és vezetői elköteleződés biztosítása
• Minimum 2 maximum 4 megfelelően felkészült munkatárs részvételének garantálása a diagnózis, a maratonon illetve az értékelő eseményeken.

A kiválasztásnál az alábbi kritériumok érvényesülnek:
• A szervezet küldetése, hírneve és hitelessége
• A megoldandó feladat / probléma megfogalmazása
• A szervezet vezetőinek, munkatársainak, önkénteseinek és támogató környezetének elkötelezettsége
• A támogatandó ügy társadalmi jelentősége
• A szervezet küldhetésének illeszkedése az E.ON feleségvállalási stratégiájához

Nem pályázhat:
• párt
• párt által alapított alapítvány / egyesület
• munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezet

Egyéb szabályok:
• Egy szervezet csupán egy pályázati anyagot nyújthat be.
• A részvétel nem jelent anyagi terhet a jelentkező szervezetek számára, ugyanakkor az E.ON fent nevezett szakmai segítségnyújtáson túl további támogatást nem biztosít a kiválasztott szervezetek számára.
• A programokra való eljutás a kiválasztott szervezetek kötelezettsége.
• A szervezők fenntartják a jogot a megvalósítás menetének és a részvételi feltételek megváltoztatására.

Kapcsolat:
Önkéntes Központ Alapítvány
Farkas Emese
E-mail: farkas.emese@onkentes.hu
Tel: 06-20-924-2623

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás