EnergiaKözösségek: karanténban is zöldülhet a háztartás

EnergiaKözösségek: karanténban is zöldülhet a háztartás

A GreenDependent Intézet szeptember 16-án tartotta meg a júniusban elmaradt E.ON EnergiaKözösségek verseny 6. évadának záró díjkiosztó rendezvényét. A programon a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat jutalmazták. A szervezők külön oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazták a legjobb „zöld járvány történetek” összegyűjtőit is, vagyis azokat a közösségeket, akik a karanténban is kitartóan és kreatívan folytatták a zöld életmódot és takarítottak meg energiát.

Az idei versenyt a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet rendhagyóvá tette, hiszen a résztvevő családok szinte a verseny felét házaikba, lakásaikba szorulva töltötték. Az otthoni oktatás és munkavégzés, illetve az, hogy a szabadidő is nagyrészt a négy fal közé szorult, szintén befolyásolta a megtakarítás lehetőségeit. Azonban ez nem szegte kedvét a családoknak és a váratlan, kezdeti nehézségeken átlendülve bizonyították, hogy a karanténban is zöldülhet a háztartás, sőt, csökkenhet az energiafogyasztás. Idén az első helyezést a Bolygóvédők energiaközösség szerezte meg 20,07 százalékos megtakarítással és a kreatív feladatok megoldása során elért 98 százalékos eredménnyel. A csapat 8 pestszentlőrinci, már zöldülő életmódot folytató kisgyerekes családból szerveződött. Második lett az Életet a Földnek közösség 15,03 százalékos megtakarítás, 90 százalékos kreatív feladat megoldással. A csapat 10 gödi, hasonló gondolkodású, Földet szerető háztartásból állt össze. A harmadik pedig az ENJO csapata lett, 16,7 százalékos megtakarítással, 73 százalékos kreatív feladatok során elért eredménnyel. A közösség 8, vegyesen kisteleki és budapesti családból alakult meg, Ausztriában élő koordinátoruk vezetésével.

Nem csak a verseny, a záró rendezvény is rendhagyó formában valósult meg idén. A helyszínen – a szokásos 100-120 fő helyett, rendhagyó módon, a járványhelyzetre való tekintette, a biztonságot szem előtt tartva, mindössze 35-en gyűltek össze a koordinátorok, résztvevők és előadók. De hogy minél több család bekapcsolódhasson a program zárásába és a közösségek ünneplésébe, a rendezvényt élőben, a Facebookon is közvetítették.

A záró rendezvényen a résztvevőket Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte. Pál Norbert immár 5. alkalommal nyitotta meg a díjkiosztó rendezvényt. Négy sikertényezőt emelt ki, amelyek miatt az E.ON fontosnak tartja, hogy támogassa a programot. Először is, a program közösségi tanulást tesz lehetővé, amelynek keretében a közösségek egyrészt az egyes családok között, kisközösségi szinten, másrészt a képzések és záró rendezvény keretében egymástól is tanulnak. Fontos az is, hogy olyan változásokat népszerűsít a program, amelyeket bárki meg tud otthonában valósítani a saját tempójában és saját háztartásához igazítva a tennivalókat. Ez egyben a harmadik lényeges tényező is: az E.ON EnergiaKözösségek nem írja elő, hogy ki pontosan hogyan változzon. Eszközöket, tippeket és támogatást nyújt a résztvevőknek, melyekkel belátásuk szerint élhetnek. Végül, a változtatás, változás eredményét a résztvevők egyből láthatják a mérőórák leolvasása és az online kalkulátor segítségével számszerűsítve is.

Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatójának online

Ezt követően a program védnöke, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes üdvözölte a közösségeket. Hangsúlyozta, hogy a klasszikus „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szemlélet fényében mennyire fontos a helyi kezdeményezésekre fókuszálni, mivel sok kis lépés sokat számít, és nagyobb változásokat képes generálni. Dr. Bándi Gyula azt is beemelte köszöntőjébe, mennyire fontos a természettudományokból eredő reziliencia, vagyis a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás fogalmának értelmezése a társadalomra és az emberekre. Nem csak „keseregnünk” kell, hogy milyen rossz a környezet állapota, hanem alkalmazkodnunk is kell hozzá, illetve cselekednünk ellene. Utóbbira leginkább kisközösségi szinten van lehetőségünk.

A köszöntőket követően a legjobban szereplő és legtöbb energiát megtakarító közösségek összegezték azokat a tippeket, praktikákat, amelyek a leghasznosabbak voltak számukra a verseny során. A Bolygóvédők közössége a mosások számának, hőmérsékletének és intenzitásának csökkentését, illetve a szárítógép kiiktatását emelte ki, mint fontos fogyasztáscsökkentő praktika. Az ENJO csapata a fűtés letekerését és a helyes szellőztetés alkalmazását hangsúlyozta. Az Életet a Földnek képviselője pedig a bojler hőfokának alacsonyabbra állítását, és áramtalanító elosztók, kapcsolók beszerzését ajánlotta. A közösségek tagjai azt is hangsúlyozták, hogy már a rendszeres óraleolvasás is nagy segítséget jelent a tudatosabb, zöldebb életmódban.

A Bolygóvédők koordinátora átveszi közössége nevében nyereményüket

A közösségek beszámolói után Vadovics Edina (GreenDependent) moderálásával egy kerekasztal beszélgetés keretében arról cseréltek eszmét a résztvevők, hogy egy kis közösség mennyi mindent képes összefogással elérni. A beszélgetés meghívott résztvevői Csollák Rita (Piliscsaba-Garancstető Érdekvédelmi Egyesület) és Lazányi Orsolya (Cargonomia) voltak, akik közösségük céljairól, módszereikről, és annak fenntartható életmódot elősegítő mivoltáról meséltek a hallgatóságnak.

A rendezvény végén a közösségek és koordinátorok értékes nyereményeket vehettek át, amelyek tovább segítenek nekik a klímabarát, zöld életmód megvalósításában. És nem maradt el az ünnepi E.ON EnergiaKözösségek torták elfogyasztása sem, amely alatt kötetlenül beszélgethettek arról, ki hogyan folytatja a munkát az EnergiaKözösségek után.

A szervezők a verseny lebonyolítása során arra is ügyeltek, hogy a járványügyi előírások betartása mellett annak környezeti hatása, azaz a program „lábnyoma” minél kisebb legyen. Ennek érdekében minden kapcsolódó képzés, rendezvény szervezésekor figyeltek arra, hogy az klímabarát és zöld legyen. Például környezetbarát, magyar gyártmányú kézfertőtlenítőt vettek kimérve, amit újratölthető flakonokban tettek ki a résztvevők számára. Mosható poharakat használtak, de a résztvevőket arra is megkérték, feliratozzák azokat saját nevükkel. Emellett kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 110 őshonos gyümölcsfa ültetésével kompenzálnak. Ezzel nem csupán kompenzálják a kibocsátást, de védik a biodiverzitást is és helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtenek. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló Zala megyei Tündérkertből származnak.

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás