Europe Village: közös könyvet ír öt szerző a fenntarthatóságról

Europe Village: közös könyvet ír öt szerző a fenntarthatóságról

Igen izgalmas projekt indult még tavaly, amely egy attraktív kulturális ötletet valósít meg. A debreceni székhelyű Europe Village Kft. ugyanis több ország írójával fog egy közösen megírt könyvet kiadni, az európaiság és a fenntarthatóság jegyében. 

A projek irodalmi-szakmai vezetője, Zsiga Henrik fogja össze és szakmailag irányítja a nemzetközi írócsapat munkáját. Zsiga igen aktív szakmai életet él, ugyanis eddig 12 könyve jelent meg, könyvkiadót alapított, az ELTE-n előadásokat és szemináriumokat tartott, majd létrehozta a Magyar Íróképzőt, amely keretében mintegy 500 hallgatót oktatott a szépírás tudományára. Két éve  indította el a Magyar Irodalmi Házat, amely a kezdő írók műveinek kínál huszonegyedik századi bemutatkozási felületet.

A nemzetközi médiaprojektben egyébként öt ország vesz részt, mint Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Egyetlen céljuk van csupán, az öt országból pályázat útján kiválasztott egy-egy fiatal íróval közösen közösen megírni egy könyvet, amelynek fő helyszíne egyébként Szentendre lesz.

Kiemelt céljuk, hogy a szereplőkön keresztül az olvasók minél jobban megismerjék a projektben résztvevő országok polgárait, és a helyszínül szolgáló várost. A regény fontos üzenete környezetünk védelme, a fenntartható fejlődés és az európai identitás erősítése, és hat országban hat nyelven fog megjelenni.

„Törekvésünk, hogy regényünkkel minél szélesebb rétegeket szórakoztassunk, és felhívjuk a figyelmüket napjaink égető társadalmi és környezeti problémáira” – írják ajánlójukban. „Közelebb hozzuk egymáshoz Európa lakóit, hogy jobban megismerjék egymást, ezzel kulturális hidat építünk a különböző európai népek között. A kultúra feladata nem a megosztás, hanem a közös nyelv létrehozása.
A globalizált, határok nélküli Európa a történelem során soha nem látott lehetőséget ad arra, hogy együtt cselekedjünk a közös cél érdekében, mely nem más, mint a fenntartható fejlődés. Együtt alakítsunk ki olyan társadalmi berendezkedést, amelynek egésze fenntartható lehet: fenntartható gazdasággal és fenntartható fogyasztással.
A természet sokféle hangon szólít meg minket: a levelek suttogásán, a folyók morajlásán, a madarak énekén keresztül… Bár halljuk ezeket, nem mindig értjük, hogy segítségért kiáltanak. Úgy tűnhet, hogy az írott szavak nem sokat nyomnak a latban ott, ahol cselekvésre van szükség. Ám a szavaknak erejük van. Ott, ahol a természet hangját nem értjük, fordítókká kell válnunk, mert Európa nem csak az emberek, de a Föld is, és mindkettő egyaránt fontos”.

A kiválasztott szerzők mindannyian tehetséges fiatalok, felnőtt életük elején. Tapasztalt írók, már jelentek meg publikációik, és elkötelezettek a fenntartható fejlődés mellett, hisznek a közös alkotás erejében és az európai értékekben.
Magyarországot Vancsó Éva képviseli.

Fotó: Nadine Shaabana on Unsplash

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás