Indul a jótékonysági evés!

Indul a jótékonysági evés!

Az Élelmiszerbank már 7. alkalommal indította útnak jótékonysági kezdeményezését

Az étkezés sokunknak magától értetődő örömforrás, azonban sajnos világszerte növekszik azoknak a száma, akik elegendő élelem híján napról napra nélkülözni kénytelenek. Ezen a helyzeten kíván segíteni az Élelmiszerbank immár 7. alkalommal útnak indított jótékonysági kezdeményezése, az Együnk Egymásért kampány, amelyhez csatlakozva úgy juttathatjuk élelemhez a rászorulókat, hogy közben mi magunk is jóllakunk.

Együtt enni jó, de egymásért enni még jobb – erről szól a Magyar Élelmiszerbank szeptemberben induló Együnk Egymásért kampánya, amelynek célja, hogy interaktív adománygyűjtéssel segítse a rászorulók élelmiszerellátását az őszi-téli időszakban. A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban keressük fel a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és válasszuk a jótékonysági menüjüket. A kampányban résztvevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei megtekinthetők az Élelmiszerbank honlapján.

Az Együnk Egymásért kezdeményezés sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a tavalyi akcióhoz csatlakozó 57 résztvevőnek köszönhetően – éttermek, menzák, lelkes szervezők, akik 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg programjuk keretén belül, összesen 5 millió forint adomány gyűlt össze. Az adományból az Élelmiszerbank közel 90 ezer nélkülöző számára mentett élelmiszert és nyújtott ezáltal segítséget a nehéz őszi-téli hónapokra.

Még nem késő csatlakozni az idei jótékonysági kampányhoz!
A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők – tudatos vállalatok, éttermek, menzák – jelentkezését, akik a közösség összefogó erejével részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek.

  • Vendéglátóhelyként: Állítson össze „Együnk Egymásért” menüt vagy fogást, amelynek megvásárlásával lehetőséget ad vendégei számára, hogy közösen támogassák a nélkülözők élelmezését!
  • Vállalatként: Szervezzen munkahelyén jótékonysági süteményvásárt, salátavásárt, vagy közösségi menza hetet! A kollégák a felkínált süteményekből, salátákból, ételekből fogyaszthatnak, adományaikat a becsületkasszába dobhatják, amellyel az Élelmiszerbankot támogatják.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről
Magyarországon minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítsük az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon. Az Élelmiszerbank működésével egyszerre szolgál környezetvédelmi és szociális célokat. Az Élelmiszerbank több mint 13 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. 2017-ben 9 300 tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 000 nélkülözőt segítettünk rendszeresen.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás