Innovatív ötletverseny társadalmi problémák megoldására

Innovatív ötletverseny társadalmi problémák megoldására

A verseny feltétele, hogy az üzleti ötletet vidéken kell megvalósítani

Hogyan teremthető egy élhetőbb világ? Mi az, ami széles társadalmi rétegeknek segíthetne a jobb lehetőségekhez való hozzáférésben? Többek között ezekkel a kérdésekkel invitál 18-35 éves fiatalokat a Startup Academy.


„Egy olyan ötletversenyre invitálunk, ahol a képzeletednek semmi sem szabhat határt! Egyaránt gondolhatsz olyan projektre, ami egy kisebb, települési közösség életét lenne képes fellendíteni, de üzleti ötleted érinthet szélesebb társadalmi rétegeket is, akár országos, vagy nemzetközi szinten is! Nem jelent problémát az sem, ha nagy beruházás-igényű ötletet küldesz el nekünk, ahogyan az sem kizáró ok, ha a projekt alacsony költségvetéssel is elindítható, de a későbbiekben fejlődésre képes. Egyedül az a fontos, hogy ötleted indokoltságát és reális erőforrás-igényét mutasd be nekünk!” – írják a kiírók ajánlójukban.

A jelentkezők közül két nyertes ötletet választ ki a szakértő zsűri, előre meghatározott értékelési szempontok alapján. Egy egyéni és egy csapat ötletet.
A győztes csapat egy törökországi nemzetközi konferencián való részvételre is lehetőséget kap, ahol hasonló érdeklődésű fiatalokat és nemzetközi szakértőket ismerhet meg, ötletét pedig szélesebb közönség előtt is bemutathatja.
Mind a két nyertes továbbá egy-egy 10 órás, üzletiterv-fejlesztő mentorálásában is részesül. A mentorálási folyamatot a nyertes ötletek kiválasztását végző szakértők közül, az ötlethez kapcsolódóan legtöbb tapasztalattal, szaktudással rendelkező szakemberek vezetik.

A feltétel a jelentkezési lap kitöltése, amit itt lehet elérni.
A versenykiírás pedig itt.


Az ötleteléshez ajánljuk!
„Recreate the unrepeatable / You can do all this, don’t be blind / Everyone can see miracles / It only depends on your own mind”

Fotóillusztráció: Edu Lauton on Unsplash

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás