– A Decathlon legújabb terméke a cégtől megszokott praktikum és dizájn mellett egy nemesebb célt is szolgál. Az Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásával a SZUNO-val együttműködve tornazsákok értékesítésével szeretnének segíteni a munkahely-teremtésben és ezáltal élhetőbb jövőt biztosítani az Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásában dolgozók és családjaik számára. A cég minden eladott hátizsák után csupán 1 forint nyereséget realizál, a fennmaradó összeg egészét pedig a kezdeményezés támogatására fordítja.
Ahogy korábban, a sportszerkereskedő most is bevonta saját vásárlóit a döntésbe és a táskákon található mintákat a vásárlók szavazták meg a cég social media felületein, így összesen 4 féle mintával kerülnek forgalomba a tornazsákok. A termékek kézzel készülnek, tehát limitált a készletutánpótlásuk, ezért egyelőre csak 4 Decathlon üzletben lesznek elérhetőek: Budaörsön, Budapesten a Nyugati téren, illetve Győrben és Debrecenben.
decathlon, igazgyöngy alapítvány, tornazsák