Jótékony célra adtak el dallamokat

Jótékony célra adtak el dallamokat

Már második alkalommal rendezték meg a Dallamaukciót, amely során a PTE Művészet Karának elektronikus zenei hallgatói és további zenészek ajánlottak fel saját szerzeményeket.
A bevételt idén a Keret Alkotó Csoport Egyesület “Az Ámor nyila” című előadására adták tovább a szervezők.

Az esemény a PTE MK egyetemi kurzusához kapcsolódik, amely során a hallgatók a művészetekben és az alkotásokban rejlő márka- és üzletfejlesztésről tanulnak.

Idén is a hallgatókon kívül közismert zenészeket is felkértek a szervezők, hogy alkossanak dallamokat az aukcióra, így például eladták Péterfy Bori & Love Band és a Besh o DroM egy-egy dallamát is, valamint a 2014 óta visszavonul pécsi zenekar, a SpaceShit egy eddig nem nyilvános dalát fogadhatták szimbolikusan örökbe. Az aukciót ezúttal is Herczeg Adrienn színművésznő vezette le.

A bevételt idén a Keret Alkotó Csoport Egyesület “Az Ámor nyila” című integrált előadására adományozták a szervezők. Ebben a darabban értelmi sérültek, romák és a többségi társadalom is képviseli magát. Az aukció során az eladott dallamokból végül 80 ezer forint támogatás gyűlt össze.

– Az esemény egyrészt megmutatja a hallgatóknak, hogyan, milyen eszközökkel lehet, ha úgy tetszik, piacosítani az alkotásaikat, másrészt mi magunk is azzal szembesültünk, az ötlet megállja a helyét, mert eddig minden szerző szívesen vállalkozott a jótékony célú dallamok megalkotására – mondta Zámbori Bíró Tamás, ötletgazda, az egyetemi kurzus oktatója.
– A jövőben tovább szeretnénk fejleszteni az ötletet, felmerült egy online platform elindítása, amely elsősorban a kreatív, reklám és pr-ügynökségek és vállalkozások felé nyitna, hiszen a ma már szinte elengedhetetlen videós tartalmakhoz szükség van egyedi zenei stílusra, zörejekre, zenei háttérre. Ezzel együtt persze az egyéni felhasználás is fókuszban maradhat, hiszen ki ne kapna szívesen egy teljesen egyedi, művészeti alkotást, amelyet a saját mobilján vagy laptopján használhat.

COMMENTS

DISQUS: 0

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás