Koncertjük bevételével támogatják a civil szervezeteket

Koncertjük bevételével támogatják a civil szervezeteket


A zene varázsa, hogy kortól és nemtől függetlenül képes összekötni az embereket, a Charity Fest keretein belül pedig a fesztiválhangulat mellett a résztvevők közösen támogathatnak egy-egy fontos társadalmi kezdeményezést.  Május 18-án a Dürer Kertben rendezik meg a Charity Festet, a Budapest Bike Maffia jótékonysági fesztiválját, amihez számos hazai zenész és énekes is csatlakozott, hogy fellépésükkel és a befolyt összeggel támogassák a szervező civil szervezetek munkáját. 

A Charity Fest egy igazán egyedülálló jótékonysági fesztivál, amit második alkalommal rendez meg a Budapest Bike Maffia. Az egésznapos rendezvény egy fergeteges koncertsorozattal zárul, ahol többek között fellép Jónás Vera, a Deley, a Várkonyi Csibészek, a Csaknekedkislány, a Bohemian Betyars, a Freakin’ Disco, a Korai Electric Ambient, ezt követően pedig a talpalávalót a Tilos dj-k, Titusz és Palotai biztosítja a bulizóknak. A fellépők azonkívül, hogy fergeteges élményt garantálnak a nézőknek, fel szeretnék hívni a figyelmet a civil szervezetek munkájának fontosságára és arra, hogy közös erővel tudunk segíteni másokon. 

“Egyértelmű volt, hogy elvállaltuk a fellépést. A zenekar örömmel megy játszani évek óta olyan szervezeteknek akik azért dolgoznak nap mint nap, hogy a közösség amiben élünk, az emberek élete élhetőbbé váljon. Szerintünk a társadalmi felelősségvállalás, a szociális érzékenység olyan emberi tulajdonságok amiket bátran kell vállalni, hirdetni és támogatni, ha egy szebb világot szeretnénk magunknak teremteni” — mondta Szűcs Levente a Bohemian Betyars nevében.
„Hiszünk abban, hogy egy elkötelezett kis csoport meg tudja váltani akár a világot is. Ezzel a fellépéssel példát akarunk mutatni a gyerekeknek, hogy a zenét mint eszközt arra is lehet használni, hogy valamit közösen tegyünk bele a kalapba” — nyilatkozták a Charity Fest kapcsán a Várkonyi Csibészek és a Common Vibe tagjai.
„Az alakít ki egy felelős társadalomban való létet, ha az ember a saját élete előtérbe helyezése mellett gondol azokra is, akiknek nehezebb a helyzetük, és lehetőségeinek megfelelően cselekszik, ezért is tartom fantasztikusnak ezt a rendezvényt, ami szórakozással ösztönzi az embereket a jót cselekvésre” — tette hozzá Jónás Vera énekesnő.

A jegyek eladásából származó teljes bevételt a Budapest Bike Maffia, a BAGázs Közhasznú Egyesület és a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület kiemelt ügyeire fordítják.

CHARITY FEST | Budapest Bike Maffia

Social & Business vélemény
Többször lehet hallani, ha úgy tetszik, van egy olyan “képünk” a fiatal generációról, hogy másokhoz képest sokkal nagyobb az elköteleződésük a társadalmi kérdések iránt. Talán ez egyfajta korhoz kötődő sajátosság is, ugyanakkor nemrégiben hallottunk egy kutatásról, amely azzal sokkolt bennünket is, hogy a tényleges, cselekvő megvaósítás terén már nem annyira igazak ezek a hipotézisek. Azaz a társadalmi kérdések támogatása, felkarolása már akár ismert is lehet, de a konkrét cselekvést már kevesen teszik meg. 
A szervezőknek és a zenekaroknak ezért azt ajánljuk, hogy a résztvevő fiatalokat minél több információval, és ha kell, személyes beszélgetéssel “formálják” a civil szervezetek támogatásának irányába, de akár egy kézzel fogható dokumentumot is kaphatnak, hogyan tudod például akár havi rendszeres ezer forint átutalásával támogatni a számodra fontos nonprofit szervezetet.
Mert az adományozási kultúra még mindig hiányzik Magyarországról.

COMMENTS

DISQUS: 0

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás