Munkaerőhiány vs. hátrányos helyzetűek bevonása?

Munkaerőhiány vs. hátrányos helyzetűek bevonása?

Támogatni kellene a társadalmi vállalkozásokat, de nemcsak pályázati forrásokkal, hanem a foglalkoztatás adminisztratív könnyítésével

Érdekes beszélgetés volt ma a közszolgálati televízióban. – A munkaerőhiány demográfiai okokra is visszavezethető, mert folyamatosan csökken a munkaképes korú népesség és az utóbbi években megnőtt a munkavállalás céljából átmenetileg külföldre költözők aránya, ezzel párhuzamosan pedig nő a gazdaság, így bővül a kereslet is – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: a munkaerőhiány gyakorlatilag kisebb vagy nagyobb mértékben már minden ágazatot sújt.

Az MGYOSZ szerint a problémára rövid távon a munkaerő tartalékok (nyugdíjasok, cigány népesség) mozgósítása jelenthet megoldást, illetve a gazdasági szerkezet átalakítása, ugyanis a versenyszférához képest túl sok az állami alkalmazott. Példaként említette az idősebb, nyugdíjhoz közel álló vagy már nyugdíjas korúak újra foglalkoztatásánál a Nyugdíjas Szövetkezeteket.
Rolek Ferenc kiemelte: a cigányság körében rendkívül alacsony a foglalkoztatási ráta, ráadásul ők demográfiailag egy növekvő népességállományt jelentenek. Ha a magyar gazdaság nem tudja őket hatékony munkaerőként alkalmazni, akkor abból nagyon komoly gazdasági és társadalmi problémák lehetnek.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő 20 évben minden évben 40 ezer emberrel csökken a munkaerő-állomány, ami azt jelenti, hogy 20 év alatt csaknem 1 millió emberrel lesz kevesebb a munkaerőpiacon, ha nem történik semmi.

Social & Business megjegyzés

Sajnálatosnak tartjuk, hogy pont az egyik legnagyobb vállalkozói érdekképviselet meg sem említi a társadalmi vállalkozások fontosságát, mint új trendet a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására.
Mi hiszünk abban, hogy az életkori, tanulásbeli vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű embertársunk számára reális cél lehet a fenntartható és közcélú társadalmi vállalkozások alapítása és működtetése.
Ehhez azonban sokkal nagyobb támogatás szükséges, és itt nem csak a pénzbeni pályázati forrásokra gondolunk, hanem a foglalkoztatás bürokratikus szabályozóinak a visszafejtésére, valamint akár a béreket terhelő járulékok számottevő csökkentésére.
Fel kellene már ismerni, hogy ezeknek a társadalmi csoportoknak a mobilizálása nemcsak önképük fejlesztésére szolgálna, hanem az ország gazdasági teljesítményéhez is jelentősen hozzájárulna.

Forrás: MTI

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás