Nekik tényleg álom, ami neked munka…

Nekik tényleg álom, ami neked munka…

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program egy olyan egyedi kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására. A főszervező Salva Vita Alapítványnál azt vallják, „meggyőződésük, hogy az integráció és befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják”.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napon a fogyatékos résztvevők fél napig együtt dolgozhatnak egy számukra érdekes munkahely munkatársával, egy őket érdeklő munkakörben, és testközelből figyelhetik meg egy munkavállaló mindennapi tevékenységeit. Ezeken a nyílt napokon a fogyatékos emberek bemutatkozhatnak, míg a munkáltatók és a munkahelyi közösség megismerheti a hozzájuk érkező résztvevő egyéni adottságait, képességeit, személyiségét.

A program kezdete, 2015 áprilisa óta 552 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű résztvevőt 515 munkáltató fogadott országszerte. Fontos eredmény, hogy a programban való részvételt követően több megváltozott munkaképességű résztvevő elhelyezkedett!

Pécsen is kipróbálhatták magukat

Az országos program Baranya megyei szervezője a Speciál Pécs Alapítvány volt. – Már nem először segítjük a programot, amely egyébként profilunkba is vág – mondta Tóth Péter, az alapítvány projektvezetője. Épp az év elején zártak egy programot, amely során tíz megváltozott munkaképességű munkavállalót tudtak a nyílt munkaerőpiacon elhelyezni. Tóth Péter úgy látja, a napokban lezajlott programsorozat erősítheti a munkáltatók nyitottságát a megváltozott munkaképességűek felé.

Idén is több helyszínen próbálhatták ki álmaik munkáját a sérült emberek. Többek között az Országos Mentőszolgálat pécsi telephelyén, a Zsolnay Manufaktúrában, a Digistar informatikai vállalkozásnál és az Enger kertvárosi boltjában mutatták meg a fogyatékossággal élők, hogy számíthatnak rájuk, ha munkáról van szó.

A programról
Először 2015. április 22-én Budapesten egy különleges nyílt napra hívta a Salva Vita Alapítvány az érdeklődő fogyatékos embereket és a fogadásukra nyitott munkáltatókat. A program keretében a jelentkező fogyatékos emberek eltölthettek egy napot egy számukra érdekes munkahelyen, munkakörben. Egy napra kipróbálhatták, milyen is valójában az az „álommunka”, amit elképzeltek maguknak.
Egy évvel később Budapest mellett már öt vidéki helyszínen is megrendezték az eseményt, így Debrecenben és környékén, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szekszárdon is elérhetővé vált fogyatékos emberek és munkáltatók számára.
Az ezt követő évben a főváros mellett már mind a 19 megyében voltak “álomnapok”, melynek révén 261 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember próbálhatta ki  magát egy-egy munkahelyen, összesen 248 helyszínen zajlott nyílt nap, 2018-ban pedig már 232 résztvevő és 211 munkáltató kapcsolódott be.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás