Színesebben sokkal jobb!

Színesebben sokkal jobb!

Természetesen közösséget is épít

Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és aktív közösségek is jelentkezhetnek mától a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni. A pályázatokat április 30-ig az egyesület weboldalán nyújthatják be.

Dabas

A Let’s Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhat, akik tevékeny részt akarnak vállalni környezetük megszépítésében. A nevezés legfőbb kritériuma, hogy a kifestendő kültéri vagy beltéri falfelületet – mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be – a pályázó biztosítsa. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei, együtt valósítják meg.

Dabas

Összefogás a színes közösségi terekért
„Egyesületünk célja, hogy színt vigyünk a mindennapokba, és minél több embernek tudjuk bemutatni a színek erejét. Hiszünk abban, hogy együtt nemcsak a kedvelt tereket, hanem a közösségek életét is színesebbé, inspirálóbbá tudjuk tenni” – mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. Hozzátette: „Jó látni azt, hogy ilyen sokan összefognak egy közös cél, például egy orvosi rendelő, vagy egy szürke betonkerítés újrafestésének érdekében.” A Let’s Colour Településszépítő pályázat a legsikeresebb ilyen jellegű kezdeményezés hazánkban: az elmúlt 7 év során rendszerint évi 40-50 pályázat érkezett az ország minden szegletéből. A szervezet működése során eddig közel 20 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet varázsolt színessé, 2000-nél is több önkéntes segítségével.

Göd

Külön kategória kistelepüléseknek
A jelentkezéseket idén is két kategóriában várják, a tízezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. A pályázatok 2018. március 26-tól április 30. éjfélig tölthetők fel a www.letscolour.hu weboldalra. A megadott határidőn belül bármikor el lehet küldeni a jelentkezéseket, azok sorrendje nem számít a későbbi elbírálásnál. Ezt követően 2018. május 1—től egészen május 20-ig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig május 21-én kerül sor. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata jut be a döntőbe. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes beltéri vagy kültéri falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

A Let’s Colour projekt
A Let’s Colour Településszépítő Egyesület célja, hogy színessé varázsolja a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. A színek csodákra képesek, a megszínesített közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak.
A Let’s Colour 2011-ben vette fel először a harcot a szürkeséggel szemben. Látva az óriási érdeklődést és azt a példaértékű összefogást, amelyet a pályázók bemutattak, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Dulux-szal karöltve idén 8. alkalommal hirdeti meg országos pályázatát.

Nyíregyháza

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás