Tervezz grafikát bankkártyára!

Tervezz grafikát bankkártyára!

A K&H által kibocsátott több mint 625 ezer bankkártyát és közvetve az azokat használó ügyfeleket is érintheti a bank most induló pályázata. A K&H művészetet tanuló és már végzett fiatal művészek számára hirdet bankkártya-tervező pályázatot. A nyertes alkotó készítheti el a bankkártyákon megjelenő grafikákat. Egyébként a K&H bankkártyásai lendületben vannak: 2018 első félévében 49 százalékkal többször vették elő őket pénztárcájukból és így 36 százalékkal többet – közel 504 milliárd forintot – költöttek, mint egy évvel korábban.

Teljesen új megoldással lesznek egyediek a K&H bankkártyái. A bank ugyanis szeptember 11-től október 31-ig pályázatot hirdet bármely akkreditált magyar felsőoktatási intézményben művészetet – például formatervezést, vizuális kultúrát vagy éppen festészetet – tanuló diákoknak, illetve az elmúlt 15 évben művészeti diplomát szerző alkotóknak a jövő bankkártyáinak megtervezésére.

Pénztárca és művészet: nem is olyan messze egymástól?
A jelentkezők munkáit egy szakmai zsűri bírálja el, a zsűri által kiválasztott pályaműveket a célcsoport körében végzett kutatás keretében szűkítik tovább, majd egy közönségszavazás következik.
A nyertes 500 ezer forint pénzjutalmat kap. Egyúttal lehetőséget arra, hogy a következő időszakban kibocsátandó K&H-s bankkártyákon megjelenő grafikákat, képeket elkészítse, a kártyák vizuális megjelenését meghatározza.
Virág Judit, a Virág Judit Galéria és Aukciósház művészettörténésze és a zsűri tagja szerint a bank kezdeményezése rendkívül innovatív és örömteli, hiszen a pénzügyi világot fiatal művészek alkotása révén viszi közel a mai nemzedékhez, megújítja, energiával tölti meg azt a plasztikot, amelyet több százezer bankkártya-tulajdonos használhat majd a mindennapokban.

Pörög a kártyabiznisz
A bankkártya-tervező pályázat közvetve a bank által kibocsátott több mint 625 ezer bankkártyát érintheti. A jövőben lejáró bankkártyák cseréjekor és új plasztik igénylésekor ugyanis a K&H olyan új kártyát ad majd, amelyen a most meghirdetett pályázaton nyertes művész alkotásai szerepelnek.
„A K&H folyamatos megújulásra törekvő pénzintézetként a bankkártyák esetében is az egyediségre összpontosít. Szeretnénk, ha márkánk lendületes, dinamikus, optimista életszemlélete megújuló bankkártya képeinken is megjelenne. Olyan szerethető bankkártyákat kívánunk a jövőben is ügyfeleink kezébe adni, amelyeket büszkén és szívesen használnak majd bármely élethelyzetben. A nyertes művész számára az anyagi juttatáson túl pedig jelentős elismerés, hogy alkotását  több százezer ügyfelünk tartja majd a kezében nap mint nap” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A K&H Bank bankkártya-tervezési pályázatának pontos feltételeit ide kattintva találhatóak.

Fotó: Pixabay

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás