Tesco közösségi pályázat: idén összesen 42 millió forint támogatást nyerhetnek a civilek

Tesco közösségi pályázat: idén összesen 42 millió forint támogatást nyerhetnek a civilek

A jelentkezéseket november 4-ig lehet leadni

A Tesco immár 12. alkalommal indítja el „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját a helyi közösségi kezdeményezések támogatására. A program eddigi fordulóiban az áruházlánc több mint 1500 környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző projekt megvalósításához járult hozzá.

A mostani fordulóban a Tesco további mintegy 180 pályázatot fog támogatni összesen 42 millió forinttal. A legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat ezúttal is különdíjban részesül. A jelentkezéseket november 4-ig lehet leadni a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül.

A Tesco szeretne minél többet visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért is hívta életre 2016-ban „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját – áll a társaság közleményében.

Az áruházlánc idén immár 12. alkalommal írta ki a pályázatot, amelyre olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését várja, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. Legyen az akár egy közös tér felújítása, állatvédelmi, művészeti, hagyományőrző, edukációs, környezetvédelmi vagy terápiás, esetleg jótékonysági program a rászorulók megsegítésére.

„A Tesco eddig több mint 400 millió forintot fordított több mint 1500 pályázat támogatására, így olyan egyedi ötletek is valóra válhattak, mint távcsöves csillagászati bemutatók, a kényes kérdésekben nyílt kommunikációt ösztönző kamaszklub, közösségi varroda, egyetemista fiatalokat mentorként bevonó sátorsuli, az állattartást bemutató óvodai mobil tyúkól vagy terápiás gyümölcsöskert. A szervezeteknek most minden eddiginél nagyobb szükségük van az anyagi segítségre, ezért továbbra is elkötelezettek vagyunk a helyi közösségek és ügyek támogatása iránt, és programunkkal a jövőben is segítjük őket”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

A beérkezett pályázatokat ezúttal is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ezt követően, 2023. január 16. és február 12. között a Tesco vásárlói voksaikkal dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés kapja a 400 ezer, a 200 ezer, valamint a 100 ezer forintos támogatást. A független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázót további különdíjra javasolnak, amelynek nyertesét a szavazási időszak elindulásával egyidőben hirdeti ki a Tesco. A pályázati téma kiválasztásánál és az anyag összeállításánál ezért érdemes figyelembe venni ezt a plusz támogatási lehetőséget is.

„A 10. forduló különdíjasaként mintegy 300 érdeklődőnek mutathattuk meg a kelt tészta és kenyér készítésének fortélyait több generáció tagjainak közös részvételével, és egyúttal a rászorulóknak is segítettünk”– mondta a Kenderzsupp Közhasznú Hagyományőrző Egyesület képviselője KOVÁSZ elnevezésű közösségi pékműhelyükkel kapcsolatban.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket pedig ezen a térképen lehet megtekinteni.

Forrás: civilhírügynökség.hu / Tesco

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás