Több mint 21 milliárd forint támogatáshoz jutnak a társadalmi vállalkozások

Több mint 21 milliárd forint támogatáshoz jutnak a társadalmi vállalkozások

Több mint 21 milliárd forint uniós pályázati forráshoz jutnak a társadalmi vállalkozások a 2021-ig tartó finanszírozási ciklusban, így több ezer hátrányos helyzetű ember számára biztosíthatnak új munkahelyet — közölte a társadalmi vállalkozásokat segítő IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

A közlemény szerint 2021-ig a társadalmi vállalkozások fejlődését további 10 milliárd forint visszatérítendő hitel is szolgálja. Közölték, a társadalmi vállalkozásokat támogató PiacTárs projekt 2016 augusztusában indult, azóta több mint 500 nonprofit és civil szervezet, valamint szociális szövetkezet vett részt tanácsadásokon. Eddig több mint ezer fejlesztési tervet értékeltek és 472 fejlesztési tervhez adtak ki minősítést.

A programok célja, hogy a társadalmi vállalkozások eredményesen tudjanak részt venni az állami és a piaci szereplőkkel való együttműködésben és képesek legyenek az állami és EU-s támogatások mellett, illetve egyre inkább azok helyett piaci bevételekre is szert tenni, és ezáltal fenntarthatóan finanszírozni a tevékenységüket – írták.

A társadalmi vállalkozások olyan nonprofit vállalkozások, amelyek sok esetben nemzetstratégiailag is fontos célok érdekében tevékenykednek: hátrányos helyzetűeket, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatnak, inaktív személyeket vezetnek be a munkaerőpiacra, részt vésznek a szociális ellátásban, vagy egyéb társadalmilag fontos célokért dolgoznak.

A társadalmi vállalkozások megerősítését Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium háttérintézményei, az IFKA és az OFA Nonprofit Kft. által működtetett PiacTárs kiemelt projekt biztosítja.

Forrás: MTI

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás