Újabb bank állt a társadalmi vállalkozások mellé

Újabb bank állt a társadalmi vállalkozások mellé

A nyertesek szakmai mentorálást is kapnak

Harmadik alkalommal hirdeti meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány társadalmi célú pályázatát nonprofit szervezetek számára. A 60 ezer euró

Szob és Debrecen lett színesebb
Bevétel, kiadás, megtakarítás és jótékonyság: egy különleges malacpersely kalandjai
Négy szervezetet támogatna az Allianz

Harmadik alkalommal hirdeti meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány társadalmi célú pályázatát nonprofit szervezetek számára. A 60 ezer euró (mai árfolyamon számolva kb. 18 millió forint) összdíjazású „Lépj Velünk!” társadalmi innovációs program idén a társadalmi vállalkozásokra fókuszál.
A program idei egyik újdonsága, hogy már a legjobb 10 pályázót is tanácsadással segítik üzleti tervük finomításában, hogy azt a szakmai zsűri előtt sikeresen mutathassák be. A közülük kikerülő három nyertes a pénzbeli támogatáson túl 12 hónapos szakmai mentorálást kap, hogy a sikeres vállalkozáshoz szükséges üzleti készségeit megerősíthesse.
A pályázatok benyújtási határideje 2017. december 17.

A programba idén olyan nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságának csökkentését társadalmi vállalkozás megvalósításával és működtetésével kívánják elérni: a vállalkozások egy társadalmi probléma megoldásán dolgoznak, a keletkezett nyereséget pedig visszaforgatják a cél megvalósítása érdekében. A pályázat olyan innovatív megoldásokat díjaz, amelyek abban segítik a hátrányos helyzetű közösségeket, hogy saját erőfeszítéseik révén, fenntartható módon javítsanak
életkörülményeiken.

A pályázaton induló és már működő társadalmi vállalkozások egyaránt jelentkezhetnek. A legjobbnak ítélt 10 szervezetet 1 alkalmas tanácsadással segítik üzleti tervük finomításában, és a
zsűri előtti sikeres prezentációra való felkészülésben. Közülük a szakmai zsűri három nyertest választ ki 2018 márciusában.
A teljes támogatási összegből 5 ezer eurót az UniCredit Bank munkatársai szavaznak meg az általuk legsikeresebbnek ítélt projekt számára.

A nyertesek komplex támogatást kapnak, a pénzen túl a program részeként a korábbi 6 hónap helyett immár 12 hónapos, személyre szabott mentorálási folyamatban vesznek részt. A
mentorálás abban segít, hogy a vállalkozások képességeiket és lehetőségeiket hatékonyan kiaknázva fejlődhessenek, így biztosítva a hosszú távú társadalmi hatást.
A szakmai támogatást a program együttműködő partnere, a NESsT Magyarország biztosítja, a mentorálásba az UniCredit Bank vezető menedzserei is bekapcsolódnak.
– Az egyszerű adományozás égető problémákat enyhíthet, de abban is segíteni kell a hátrányos helyzetű csoportokat, hogy kiléphessenek a számukra előnytelen élethelyzetből. „Mi ezzel a programmal azokat a legjobb megoldásokat szeretnénk megtalálni és díjazni, amelyek nem pusztán anyagilag támogatják a hátrányos helyzetű közösségeket, de motiválóak és jobb jövőt biztosítanak számukra. Ilyen hosszú távon is fenntartható üzleti megoldásokat kínálnak a társadalmi vállalkozások, amelyeknek kezdetben komplex támogatásra van szükségük – mondta Maurizio Carrara, az UniCredit Alapítvány elnöke.
Ezekben a vállalkozásokban a civil segítő szándék és egy innovatív, jó üzleti ötlet találkozik – hangsúlyozta Marco Iannaccone, az UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese. – Az anyagiakon túl ez utóbbi fejlesztésében is sokat tudunk segíteni önkéntes mentorainkkal, banki kollégáink üzleti és szakmai ismereteinek átadásával.

További információ itt.

COMMENTS

DISQUS: 0

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás