Vegyél meg egy influenszert!

Vegyél meg egy influenszert!


Társadalmi hasznosságú projektek számára érdemes hasznosítani a legfrissebb marketingeszközöket, ebben megállapodhatunk. A CIF márkát menedzselő cég egy közösségfejlesztési projekthez vásárolta meg az egyik legnagyobb követőtáborral rendelkező hazai vloggert.

Tiszta környezetben mindannyian jobban érezzük magunkat – írják a tisztítószereket gyártó és forgalmazó cég projektjének honlapján.
Majd hozzáteszik, ez a felismerés hozta létre a Cif Ragyogjon Magyarország Programot, amelynek célja közösségi élettereink felületeinek a megtisztítása. Ezáltal a közterek, parkok, homlokzatok, térplasztikák visszanyerik eredeti vonzerejüket, és a hétköznapok apró örömforrásaivá válnak az ott élők számára.

A népszerűsítéshez pedig, azaz, hogy minél több embert elérjenek, megbízták Magyarósi Csaba vloggert, akinek youtube-csatornáján több mint negyedmillió feliratkozója van. Persze a döntéshez a vlogger pozitív személyisége is kellett.
De mit is mond ezekről a megkeresésekről?

Az első takarításra, renoválásra már sor is került, de most további, főként civil szervezeteket, közösségeket keresnek, amelyek tudnak segíteni abban, hogy mit hol és mit érdemes kitakarítani, megtisztítatni.

Szóval, jó az ötlet, megmozgatja a résztvevőket, szervezeteket. A civil szervezetek is tanulhatnak ebből, ahogyan mondani szoktam, egy kérdést bármikor fel lehet tenni, érdemes bevonni népszerű, sok követővel rendelkező közéleti személyiségeket.

Május 6-ig itt lehet pályázni!

Cif – Ragyogjon Magyarország! Pályázat

COMMENTS

DISQUS: 0

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás