Idén új szemlélet mentén és új néven írják ki a korábbi „MAF Társadalmi Befektetések Díj” szakmai elismerését. Az „Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja” arra ösztönzi az üzleti élet szereplőit, hogy társadalmi és környezeti befektetéseik kimutathatóan, mérhetően járuljanak hozzá a fenntarthatósághoz.
Az „Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja” épít a 2011-2016 között évente meghirdetett „MAF Társadalmi Befektetések Díj” szakmai alapjaira, ugyanakkor figyelembe veszi és beépíti a vállalati felelősségvállalás terén az utóbbi években megjelent tendenciákat, gyakorlatokat. A pályázatok elbírálása során ezért az eddigieknél fontosabb szerepet kapnak a hatékony környezeti és társadalmi befektetések szempontjai, és a Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals – SDG).
„A szakmai díj megújítása újabb fontos lépés abban a folyamatban, amely arra sarkallja az üzleti szektor szereplőit, hogy társadalmi és környezeti befektetéseik során tartsák szem előtt, a mérhető, kimutatható hatások, pozitív változások szempontjait” – emelte ki Dr. Molnár Klára igazgató.
Ennek megfelelően a pályázatokat négy, az SDG-k alapján kialakított kategóriában díjazzák:
- Esélyteremtő üzlet: olyan programok, amelyek hozzájárulnak a társadalmi jóllét megteremtéséhez az igazságosság elvének érvényesülésével, különös tekintettel az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre és a mindenki számára elérhető minőségi táplálkozásra.
- Jövő gazdasága: azok a kezdeményezések, amelyek segítik a fenntartható gazdaságot, termelést és fogyasztást, ösztönzik az innovációt és támogatják a gazdasági fejlődést előmozdító infrastruktúra megteremtését.
- Zöld egyensúly: azok a pályázatok, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséhez, a természeti erőforrások fenntartható használatához, valamint a szárazföldi és vízi ökoszisztémák védelméhez.
- Mindenki társadalma: a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, az élethosszig tartó tanulást és a társadalmi esélyegyenlőség megteremtését célzó kezdeményezések.
A nagyvállalatok mellett a kis- és középvállalkozások, illetve a startup-cégek pályázatait is várják, ösztönözve őket arra, hogy egy nívós szakmai fórumon mérettessék meg környezeti és társadalmi befektetési programjaikat. Az értékelés során a szervezet új szlogenje, azaz a közösség, a hatás és a jövő dimenziói mentén vizsgálják a programok kölcsönösségét, mérhető eredményeit és innovatív szemléletét. További újdonság, hogy a shortlistre került pályázatok közül a nagyközönség is választhat, a kedvencekre szeptemberben lehet majd szavazni.
A pályázatokra a jelentkezéseket 2019. augusztus 1-jéig várják.
Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja
COMMENTS