„A jótett érzése jóízű”

„A jótett érzése jóízű”

Sokan vannak, akik szívesen jótékonykodnának, de nem tudják, kinek és hogyan érdemes segíteni, illetve hogy biztosan jó helyre kerül-e az adomány. A Cappy a Bridge Budapest Egyesülettel összefogva új kampányában olyan szervezeteket támogat, és hívja fel rájuk a figyelmet, amelyek innovatív megoldásokkal, elkötelezetten azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék a gyerekek életét. Ennek keretében összesen tízmillió forint támogatást nyújt, és rövid videókkal népszerűsít tíz alapítványt.

A Cappy hétköznapi jócselekedetekre buzdít mindenkit, hiszen – ahogyan az a szlogenében is megjelenik – „A jótett érzése jóízű”. A Cappy ezért idén Bridge Budapest Edisonplatform nevű kezdeményezéséhez társulva anyagi segítséggel és közösségi média kampánnyal áll több szervezet mellé. – Fontosnak tartjuk, hogy egyes márkáinkkal is kiálljunk jó célok, társadalmi ügyek mellett. A tudatosan, felelősen gondolkozó, nyitott és kíváncsi gyerekek nevelése mindannyiunk közös érdeke, ezért csatlakozunk a Bridge Budapest Edisonplatform kezdeményezéséhez – mondta Szűcs Judit, a Coca-Cola Company Magyarország kommunikációs vezetője. 

Az Edisonplatform azért jött létre, hogy segítse a gyerekek felkészítését a jövőre, és hogy a civil, piaci, tudományos, oktatási szereplőket összekapcsolja, és felkutatassa, majd megossza a jó gyakorlatokat. A szakértők által kialakított Edison100 listán szereplő alapítványok közül június 18-án hét kategóriában díjazták a legjobbakat, a Cappy pedig a listáról maga is kiválasztott tíz szervezetet. – Célunk, hogy egy olyan országban éljünk, ahol az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény. A legjobb, amit ezen a téren tehetünk, hogy a gyerekeket közösen készítjük fel a jövőre. Ennek részeként hoztuk létre idén először az Edison100 listát, amelyen csupa olyan kezdeményezés szerepel, amellyel útmutatást nyújthatunk szülőknek és pedagógusoknak. Nagyon örülünk, hogy a Cappy-ben remek együttműködő partnerre találtunk – tette hozzá Barta Nikolett és Veres Rita, az Edisonplatform vezetői.

A Cappy kapcsolódó kampányában minden általa választott alapítványt egymillió forinttal segít működésének fenntartásában, fejlesztésében. Emellett júliustól tíz hónapon át minden hónapban videóval mutat be egy-egy szervezetet a  Facebook oldalán.  A felhasználókat pedig arra buzdítja, hogy lájkaikkal, megosztással fejezzék ki elismerésüket, támogatásukat a videók alatt. 

Hirdetés



Az első videóban a Skool Alapítvány mutatkozik be. Guzsaly Péter, az alapítvány partnerkapcsolati vezetője elmondta, a kapott támogatást a Master Skool programjukra fordítják, hogy egy támogató, összetartó közösséget építsenek a technológia iránt érdeklődő lányok körében, és reméli, hogy a mostani elismerésnek köszönhetően még több fiatalhoz juthatnak el. A Skool már több mint 2500 lányt inspirált arra, hogy technológiával és programozással foglalkozzon. Mentoraiknak köszönhetően a Skool programjaiban résztvevő lányoknak 92%-a potenciális karrierlehetőséget lát a tech szektorban – miközben jelenleg a nők mindössze 8-10%-ban képviseltetik magukat fejlesztői munkakörökben Magyarországon. 

A Cappy videó-sorozatában a második bemutatkozó szervezet a Jeleven Alapítvány lesz, mely egy olyan különleges játszóházi programot fejleszt, ahol a jelnyelvé a főszerep, és egyszerre szól halló és hallássérült gyerekeknek és családtagjaiknak. A harmadik pedig a Hősök tere Alapítvány, mely tanároknak, szülőknek szóló érzékenyítő tréningeket tart, küldetése, hogy az együttérzés és az egymás segítése társadalmi normává váljon – fenntartások nélkül. A  későbbiekben többek között az Uccu Alapítványt és az Amigos a gyerekekért szervezetet is megismerhetjük.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás