Ismét véget ért egy tanév a Vodafone Alapítvány Digitális Iskola Programjában. Az idei cél az volt, hogy minél több pedagógust vonjanak be a digitális eszközök használatának gyakorlatába és fejlesszék a programban résztvevők digitális kompetenciáit. A Digitális Iskola Programnak köszönhetően egy egyre szélesedő digitális tanári közösség épül Magyarországon.
A Vodafone Alapítvány által 2015-ben életre hívott Digitális Iskola Program tervei között szerepelt többek között a tanárok és a diákok digitális kompetenciáinak növelése, valamint, hogy lehetővé tegye az elmaradottabb térségek tanulói számára is, hogy részesülhessenek a digitális világ nyújtotta lehetőségekből. Működésének első évében a Program elsősorban eszközöket és internet kapcsolatot biztosított a résztvevő iskoláknak, ezt követően pedig az eszközhasználatra vonatkozó tudás átadása volt a fókuszban, a tanulók digitális írástudásának növelése érdekében. A tudásépítéshez azonban a diákok mellett szükség van tanárokra is, hiszen az IKT eszközöket megfelelően alkalmazó, digitálisan képzett pedagógusok olyan kreatív és személyre szabott tananyagokat képesek összeállítani a diákok számára, amellyel később hatékonyan tudnak reagálni a társadalom és a munka világának technológiai változásaira. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az IKT eszközök használata önmagában nem növeli a pedagógiai hatékonyságot, a hatékony digitális oktatás a modern pedagógiai elvekkel karöltve, a konstruktív és játékosított szemléletet, a tanulói együttműködést és az oktatás személyre szabását előtérbe helyezve valósul meg.
Épp ezért a Vodafone Alapítvány a Digitális Iskola Program működésének harmadik évében azt vállalta, hogy fejleszti a programban résztvevő tanárok digitális kompetenciáit és megmutatja, hogy hogyan lehet beépíteni az IKT eszközöket a tanórákba, ezáltal pedig egy tudásmegosztó digitális tanári közösség jöhet létre.
– Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy nem elég az eszköz és az internetkapcsolat, szükség van arra, hogy a pedagógusokat praktikus segítséggel lássuk el az IKT eszközök tanórai használata kapcsán. A kérdés már nem az, hogy használják-e az IKT eszközöket, hanem az, hogy hogyan használhatják jól – mondta el Váczi Dorka, digitálispedagógia-szakértő, a Program Főállású Angyala.
Idén tavasztól kidolgozott szakmai anyag segíti a tanárokat a digitális eszközök használata kapcsán felmerülő hogyan, mit, mikor, mennyit? kérdések megválaszolásában. Havi rendszerességgel módszertani és technikai jótanácsokat olvashatnak az eszközök helyes használatától a pedagógiai tevékenységekbe való beépítési lehetőségeken keresztül a különböző applikációk használatáig. Majd a szakmai anyaghoz kapcsolódóan kihívásokat teljesítenek, amiket le is tesztelnek a tanórákon. Ha elakadnának, kérdéseiket bármikor feltehetik a Főállású Angyalnak és egymással is megoszthatják a tapasztalataikat. Az egyelőre egy Facebook csoportban zajló tudásmegosztás olyan jól működik, hogy ezt a Digitális Iskola Program ősztől egy másik, külön erre a célra kifejlesztett platformra kívánja áthelyezni.
A kihívásokban innovatív pedagógiai módszertanok használatával különféle oktatásban hasznos felületek kipróbálására buzdítják a tanárokat, melyekhez minden esetben használati útmutatót is kapnak. A kihívások kidolgozásánál az egyik fő szempont az volt, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok számára motiválóak és érthetőek legyenek.
A megújult Digitális Iskola Program eredményei önmagukért beszélnek: a programban résztvevő 25 iskolából összesen több mint 600 pedagógushoz jutott el a szakmai anyag. A tanárok motivációját jól mutatja a digitális óratervek készítésébe vetett energia is, ugyanis irodalomtól a testnevelésen át, az éneken keresztül a hittanig szinte minden tantárgyból érkeztek óravázlatok, jó gyakorlatok.
A pedagógusok egyöntetű visszajelzése szerint a Digitális Iskola Program segítségével sokat bővült a digitális tudásuk, és mostanra sikeresen be is építik az újonnan elsajátított ismereteket a munkájukba.
Az elmúlt hónapok tapasztalata alapján a Vodafone Alapítvány kitűzött célja, hogy a jövőben a tudásmegosztás révén minél több tanárt vonjanak be a tudásmegosztó digitális tanárok közösségébe.
Fotó: Mediamodifier from Pixabay
COMMENTS