Közel 2,5 millió forint felajánlást gyűjtött össze a tavaly bejegyzett miskolci Térerő Közösségi Alapítvány eddigi legnagyobb szabású adománygyűjtő programján, május 26-án. A helyszínen, a város egyik legszebb panorámáját nyújtó Erzsébet fürdő épületében megrendezett eseményén, az Élő Adáson, az alapítvány szervezői egy nemzetközi adománygyűjtő technikával szereztek pénzügyi támogatást három helyi civil szervezetnek.
A három civil szervezet az eseményen bemutatkozott a jelenlévőknek, akik számára feladat volt, hogy fejenként legalább 10-10 ezer forintot vigyenek magukkal, amelyet aztán felajánlhattak a számukra szimpatikus szervezet számára.
A három szervezet a „Városi séták”, a Borsodi Mellrákinfo Egyesület és az Egy Maszk Drámaműhely voltak. A még csak tavaly indult miskolci alapítvány berobbant a helyi köztudatba, hétről hétre egyre ismertebbek lettek a város civil szervezetei, lakossága számára, ráadásul egyre több helyi vállalkozó is csatlakozott hozzájuk.
Tevékenységüket egyébként a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Norvég Civil Alap által nyújtott sikeres pályázatára építve kezdték meg.
COMMENTS