Célcsoportját támogatta az AVON

Célcsoportját támogatta az AVON

A cég több mint 28 millió forintot adományozott idén a mellrák elleni küzdelmet

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház részesült idén az AVON több mint 28 milliós adományában. A támogatásnak köszönhetően harmadik alkalommal is megvalósulhatott a Mellünk Egészségéért Védőnői program, valamint az Uzsoki Kórház és a Dr. Bugyi István Kórház is új eszközökkel gazdagodott.

A mellrák elleni küzdelmet nem lehet egyedül megvívni, ezért az AVON, mint a nők vállalata elkötelezetten támogatja azokat az alapítványokat és intézményeket, amelyek munkájukkal hozzájárulnak az emlődaganatban érintett nők gyógyulásához. Az idei támogatásból három nagyobb projekt valósulhatott meg, ebből kettő az Emlőrák Gyógyításáért Alapítványhoz kötődik. Harmadik alkalommal indíthatták el a Mellünk Egészségéért programot, amire három vidéki városban jelentkezhettek ingyenesen a védőnők, háziorvosi asszisztensek és egészségügyi dolgozók. Ezen kívül az alapítvány jó minőségű sugárterápiás fektető eszközöket vásárolt az Uzsoki utcai kórház Onkoradiológiai osztálya számára, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a sugárkezelés.

– Hatalmas könnyebbség számunkra, hogy harmadik éve egy olyan támogatót tudunk magunk mögött, mint az AVON. Bízom benne, hogy a jövőben is folytatódik ez az együttműködés és még többet tudunk tenni a mellrákkal küzdő nőkért – nyilatkozta az együttműködés kapcsán Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke. 

A Dr. Bugyi István Kórház a közel 7 milliós támogatásból a mammográfiai centrumát korszerűsítette. Az adomány összegéből ultrahang berendezést, biopsziás vizsgáló pisztolyt, számítógépet, és légkondicionáló berendezést vásárolnak. – Elkötelezettek vagyunk betegeink iránt és munkánk során arra törekszünk, hogy minél korszerűbb körülmények között tudjuk kezelni őket. Ezért is vagyunk hálásak az AVON adományáért, amelyből több eszközt is meg tudtunk vásárolni a mammográfiai centrumunkba – nyilatkozta az adományátadón Dr. Kalmár Mihály, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója. 

Az elmúlt évben világszerte több mint 2 millió nőt diagnosztizáltak emlőrákkal, ez nagyon magas szám, éppen ezért cselekedni kell. Az AVON ennek érdekében minden eladott termék után 1 Ft-ot, illetve az adománygyűjtő termékek teljes hasznát egy donációs alapban gyűjti, amit aztán jótékonyságra fordít. Ebből gyűlt össze idén is a 28 millió forint értékű támogatási összeg. – Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ebben az évben is egy ilyen jelentős összeggel tudtunk hozzájárulni a mellrák ellen vívott küzdelemhez . Hatalmas köszönettel tartozunk ezért Tanácsadónőinknek, akiknek elkötelezett munkája nélkül nem valósulhatott volna meg az idei támogatás sem. Ráadásul az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány mellett idén egy vidéki intézményt is tudtunk támogatni, az egyik zóna menedzserünk hívta fel a figyelmünket a kórházra. Hiszünk abban, hogy együtt többet tudunk elérni és bízunk abban, hogy közös munkánkkal tudunk tenni azért, hogy minél kevesebb nőt veszítsünk el ebben a betegségben – tette hozzá Kósa Anita, az AVON Magyarország kommunikációs szóvivője. 

Ezt a fajta elhivatottságot és összefogást mi sem mutatja jobban, mint az, hogy például Csongrád megyében tevékenykedő Koordinátorok és Tanácsadók összefogtak, és AVON kozmetikumokat ajánlanak fel a kórház szűrőközpontjának, amelyekkel a mammográfiás szűrésre behívóval érkező hölgyeket ajándékozzák meg, így növelve a szűréseken való részvételi hajlandóságot.

A hazai és a nemzetközi anyagi támogatásokon kívül, az AVON globális szinten aktivitásra buzdította több mint 5 millió Tanácsadóját, hogy hasznos információkkal lássák el nőtársaikat és felhívják figyelmüket a rendszeres emlő önvizsgálat fontosságára. Az AVON Magyarország ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva idén elkészíttetett egy kisfilmet, amelynek segítségével a fiatalabb és az idősebb generáció egyaránt könnyen elsajátíthatja az önvizsgálat megfelelő lépéseit.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás