Idén szeptemberben indult el az az első kurzus, amelyet a PTE Művészeti Kara hirdetett meg hallgatói számára „Márka- és üzletfejlesztés a művészetekben” címmel. A kurzus vizsgafeladata a dallamaukció üzleti megvalósítása volt.
Az esemény utáni vélemények szerint az ötlet megállta a helyét, folytatni kell.
A kurzusra elsősorban elektronikus zenei, valamint festészet,
szobrászat és alkalmazott grafikus képzéseken résztvevő hallgatók jelentkeztek.
– Már az induláskor az volt a tervem, hogy a hallgatókkal közösen kitalálunk
egy olyan eseményt, amely megvalósításával a félévben tanultakat konkrét,
gyakorlati formában is kipróbálhatják – mondta Zámbori Bíró Tamás, a kurzus
oktatója. – Aztán arra jutottunk – nem tagadom, kisebb, személyes nyomásomra –,
hogy egy régi ötletemet valósítjuk meg. Még a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-nél
dolgoztam, akkoriban arts & business és üzletfejlesztési vezetőként, hogy a
dallamaukció jól összekötheti az egyetem művészeti hallgatóit és a reálszférát.
A hallgatók az ötletre azonnal rábólintottak, és úgy döntöttünk, belevágunk.
Az első magyarországi dallamaukcióra végül december 19-én került sor, Pécsen. A
vásárlók javarészt fiatalok voltak, de több középkorosztálybeli is részt vett,
és támogatta a művészeti pályájuk elején járó hallgatókat, valamint közvetve a
sérült embereket. – Az esemény végén többen odajöttek hozzám, olyan emberek is,
akik mérvadók a pécsi kulturális és zenei életben, és jelezték, hogy az ötlet
jó, és folytatni kell. Az egyetemi hallgatókkal mi is úgy döntöttünk,
továbbfejlesztjük az ötletet, és újra megszervezzük, az eddigiekhez képest
nagyobb hírverés mellett, komplexebb struktúrával, további zeneszerzők
bevonásával – tette hozzá Zámbori Bíró Tamás.
„Az esemény végén többen odajöttek hozzám, olyan emberek is, akik mérvadók a pécsi kulturális és zenei életben, és jelezték, hogy az ötlet jó, és folytatni kell. „
A kurzus oktatója azonban kiemelte, mivel ez egy induló
projekt, elsősorban egyfajta pilot jelleggel tervezték. Meg szerették volna
nézni, milyen a fogadtatása a vásárlóközönség részéről, ezért elsősorban a PTE
MK elektronikus zenei szakának hallgatói szereztek dallamokat, majd ezeket,
hogy még színesebb legyen, kiegészítették helyi, pécsi zeneszerzőkkel. Így „adományozott”
dallamot számukra a Singas Project és Szilas Miklós gyermekdalszerző is.
Ezek mellett további zenekarok egy-egy, komplett dalt ajánlottak fel, amelyeket
örökbe lehetett fogadni egy évre. – Ez az ötlet, be kell vallanom, spontán
jött, mert ezek a zenekarok mindenképpen szerették volna segíteni projektünket,
azonban a szellemi tulajdonjogukról nem szerettek volna lemondani, ezért
találtuk ki az örökbe fogadás lehetőségét – magyarázta Zámbori Bíró. – Végül a
Junkie Jack Flash a „Kérlekszépen”, az Akkezdet Phiai az „Egy Ház”, a Rokokó
Rosé kifejezetten az eseményre írt „Dallamaukció” című, valamint a
Csaknekedkislány „Expedíció” című számaikat ajánlottak fel erre a célra.
Az eseménynek a Made In Pécs Café adott helyet. Selényi Zoltán ügyvezető mutatja be a Fogd A Kezem Alapítvány munkáját. Herczeg Adrienn színművésznő vállalta az aukció levezetését. Az alkalmazott grafikus hallgatók önálló arculatot terveztek a dallamaukció számára. A dallamokat a vásárlók azonnal meg is kapták e-mail címükre, általában 1-2 percen belül.. Herczeg Adrienn Ábrahám Attila, elektronikus zenei hallgatót, néhány dallam szerzőjét kérdezte a színpadon.
Milyen dallamok
születtek?
Már az előválogatásnál próbálták székesíteni a szortimentet. Így – főként
az egyetemi hallgatók részéről – volt kifejezetten kortárs-jellegű dallam, és
beválogattak progresszív, ha úgy tetszik, könnyedebb hangzású dallamokat is. A
vegyes válogatás oka elsősorban az volt, hogy a vásárolói célcsoportok
legszélesebb rétegét szerették volna megszólítani, mert ez is egyfajta „piackutatás”
volt.Érdekes egyébként, hogy az eseményen nagy népszerűségnek örvendtek az
inkább avantgárdabb, kortárs hangzású dallamok. – A dallamaukció után egyébként
nekem is többen mondták, hogy a jövőben sokkal bátrabban nyúlhatunk az ilyen
hangzások felé, mert ezek egyedisége megkérdőjelezhetetlen – tette hozzá az
oktató.
Felnőtt értelmi
sérültek kapták a befolyt összeget
Az aukción résztvevők végül 81 ezer forint adomány gyűjtöttek össze a Fogd
A Kezem Alapítvány számára, akik kis- és közepesen súlyos fogyatékossággal élő
felnőttek számára fogják felhasználni az összeget, kifejezetten zeneterápiás
célokra.Az Alapítvány egyébként idén 28 éves és évek óta bevonja a sérült emberek
fejlesztéséhez a különböző művészeti ágakat, korábban art brut, most éppen a
zene területén.
Miről szólt a kurzus?
A kurzus során egyébként elsősorban arra törekedtem,
hogy a művészeti, alkalmazott tudást gyakorlati ismeretekkel bővítsem, így a
többi között szó volt a projektszemléletről, tárgyalástechnikáról, marketing
alapú rendezvényszervezésről stb.
COMMENTS