Élhető jövőért kampányol a Z-generáció

Élhető jövőért kampányol a Z-generáció

A kaposvári diákok a leghorrorisztikusabbak

2018-ban 580 millió darab (17 ezer tonna) tejes- és gyümölcsleves italos kartondoboz került forgalomba, 2019 végére ez a szám várhatóan 590 millióra (17 és fél ezer tonna) fog növekedni. Ez azt jelenti, hogy idén az ország lakossága átlagosan 65, vagyis heti 1-2 italos kartondobozt vásárol. Ösztönözve a szemléletváltást és a cselekvést, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) immáron harmadik alkalommal hirdetett környezetvédelmi reklámfilm pályázatot, melyre közel 100 pályamű érkezett az ország minden részéről. 

Változás nélkül nincs jövőnk!

Az IKSZ ZöldenJobb.mp4 edukációs reklámfilm pályázata azzal a céllal indult, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre, ezen belül az, italos kartondoboz gyűjtésére, és újrahasznosításra hívja fel a figyelmet. Az általános és középiskolás fiatalok egy 30 másodperc hosszú kreatív reklámfilm beküldésével pályázhattak horror, tragédia és komédia műfajokban. A pályázók idén is sajátos és kreatív módon közelítették meg a témát. 

A környezetvédelemért folytatott folyamatos küzdelem nem mindig szemet gyönyörködtető, ezért egyre drasztikusabb, meghökkentő lépésekre van szükség ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet a helyzet komolyságára. – mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója. „Mindenkinek kötelessége megóvni a Földünket a jövő generációja számára, amelynek egyik apró, ám fontos szelete a szelektív hulladékgyűjtés, azon belül is az italos kartonok szelektálása – tette hozzá.

A nyertes Kaposvári Klebelsberg Középiskola média szakkörös diákjai és Baka Éva az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója.

Horrorral, tragédiával és komédiával az élhetőbb környezetért

A környezetvédelmi reklámfilm pályázatra beküldött művek közül a legjobbakat a szakmai zsűri választotta ki, melynek tagja volt Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület igazgatója, illetve Dudás Balázs filmrendező és Baka Éva az IKSZ Egyesülés ügyvezetője. A zsűri szavazatai alapján a pályázatot a Kaposvári Klebelsberg Középiskola média szakkörös diákjai nyerték, akik horror műfajban forgatott videójukkal a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése mellett azt is bemutatják, hogy a Föld értékeinek megőrzése a mi felelősségünk is.

A csapat tagjai a nekik járó fődíj – a GoPro sportkamera – mellett, abban a megtiszteltetésben részesülhetnek, hogy filmjüket a TV-ben is bemutatják 2020 januárjában.

A közönségszavazás alapján a legjobb filmnek járó díjat Takács Imre és csapata nyerte,” Ne pazarolj, ha jót akarsz magadnak! című reklámfilmmel. aki egy sajátos stílusú helyzetkomikummal ösztönöz minket a szelektív gyűjtésre.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás