A gólyák védelmére kihelyezett fészektartó szerkezetek száma évről-évre tovább bővül, idén már 4200 oszlopon fészkelhetnek biztonságos módon az E.ON szolgáltatási területén élő madarak. Az újonnan felszerelt vagy cserélt fészektartókat a nemzeti parkok, madárvédelmi szervezetek munkatársai az együttműködés keretében fészekkezdeménnyel látják el – így téve vonzóvá azokat leendő lakóik számára. A közös cél az élővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósítása, együttműködésben a madárvédelmi szakemberekkel.
Több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma a madarak védelme áramhálózati szempontból, melyet az állatvilág megóvásáért tenni akaró szakemberek, a sajtó és a közvélemény egyaránt nagy figyelemmel kísér. Az E.ON kiemelten fontosnak tartja, hogy minél biztonságosabb környezetet alakítson ki a madarak számára, együttműködve a hazai nemzeti parkokkal és madárvédelmi szakemberekkel. Ezért beavatkozásait – azok helyét, időpontját, jellegét – szakértő véleményük alapján tervezi.
A tavasz közeledtével az egyik kiemelt prioritás a gólyák fészkelő helyeinek biztonságos kialakítása volt. Az E.ON szolgáltatási területein jelenleg 4200 gólyafészek tartó található, amelyeket a vállalat munkatársai folyamatosan javítanak és karbantartanak, illetve bővítik a számukat – azokon a helyeken, ahol madárvédelmi szakemberek ezt javasolják. A beavatkozások során a régi gólyafészektartók egy részének helyébe újakat telepítettek. Ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, ott a régi nehéz fészek helyére új, fonott fészekalap került. A születendő fió ká ;k védelme érdekében a gólyák repülési irányába eső hálózati elemek madárbarát átalakítása folyamatos. A beavatkozás során a veszélyes elemekre burkolat kerül, illetve kiülőket szerelnek fel a szakemberek annak érdekében, hogy távol tartsák a madarakat a veszélyes szerkezeti részektől.
Az elmúlt három év adatait elemezve 220 olyan konkrét hálózati helyet azonosítottak a szakemberek, melyek veszélyforrást jelentenek a madarakra. Ezeket a helyeket – és 300 méter sugarú körben a környezetüket – teszik az idei év során madárvédelmi szempontból biztonságosabbá. Ebből a Tiszántúlon idén 145 helyszínen avatkoznak be, míg a Dunántúlon 75 ilyen helyszínt tesznek madárbaráttá.
A hatékony madárvédelmi tevékenység alapja, a megóvni kívánt madarak viselkedésének pontos ismerete. Ezért a társaság megállapodott az Őrségi Nemzeti Parkkal, melynek keretében együttműködik a kőszegi Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközponttal. A madármentő tevékenységbe vont madarak életterében a szabadvezeték-hálózatokon használt vagy használni kívánt villamos fejszerkezeteket helyeztek el. A madarak viselkedését kamerákkal megfigyelik, azokat elemzik. Az így nyert információt az E.ON szakemberei technológiai fejlesztésekhez használják majd fel.
Emellett az E.ON gólyavédelmi programban vesz részt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közös LIFE pályázat keretében, illetve földkábelezést végez a túzokok életterének megóvása érdekében a következő két évben a legveszélyeztetettebb területeken, köztük a Hortobágyi, a Körös-Maros Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén.
Azzal együtt, hogy az E.ON az elmúlt években tudatos akciótervekkel dolgozott a madarak megóvása érdekében, az eredmények mellett a további feladatokat is látja. Éppen ezért az eddig alkalmazott megoldásokon és kooperációkon túl is keresi, hogy külső szakértőkkel együtt hogyan lehetne friss gondolatokat behozva, akár egészen új megközelítést alkalmazni – olyan megoldással, mely a madarak védelmét, a biztonságos energiaszolgáltatást és a források optimális felhasználását egyesíti.
Versenyt is hirdetnek
Az E.ON ezért a Design Terminállal közösen egy innovációs versenyt hirdetett Vigyázz a madárra! címmel. Az április 20-21-i hackathonon mérnöki, környezetvédelmi vagy természettudományos háttérrel rendelkező, 2-4 fős csapatok mérhetik össze a tudásukat. A cél, hogy a résztvevők hatékony és új megoldást találjanak a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi problémákra, melyeket – azok tesztelését követően – az energiaipar további szereplői is átvehetnek. Az állatokért tenni akaró szakemberek és magánemberek, a madárvédelmi szervezetek és hatóságok, valamint az energiacégek közös célkitűzése az &eacu te;lővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósítása.
A szervezők április 12-ig várják a jelentkezőket. Minden más információ itt érhető el.
Fotó: Grégoire Bertaud on Unsplash
COMMENTS