Forprofit szakemberek segítenének a nonprofitoknak

Forprofit szakemberek segítenének a nonprofitoknak

A Flow Alapítvány pályázatot írt ki

Több együttműködő tanácsadó fogott össze, hogy piacon szerzett és értékesített szervezetfejlesztési tudásukat átadják az érintett civil szervezetek számára. Erre egy alapítványt hoztak létre, és most pályázatot írtak ki.

A Flow Alapítványban célja a többi között a nem-for-profit szférában tevékenykedő egyének, csoportok, szervezetek, közösségek képzése, fejlesztése, változásaikban való segítség. (pl. civil szférában szolgáltató szervezetek, oktatási, egészségügyi intézmények, stb.); elérhetővé tenni a Flow által biztosított magas minőségű szolgáltatásokat a társadalmi jól-létet elősegítő szervezetek támogatására eljuttatni a fenntarthatóság érdekében a hatékony és társadalmilag felelős vezetői attitűdöt, vezetési és menedzsment készségeket a társadalom minél szélesebb rétegéhez.
Mint írják, az Alapítvány ezen munkák megvalósításához teremt működési keretet, biztosít emberi erőforrásbeli, szakmai és anyagi hátteret.

Elkötelezettek vagyunk saját projektek, képzések és kezdeményezések indítása és fenntartása iránt, melyek célcsoportjai egy-egy meghatározott társadalmi réteg vagy kör. (Pl. pályaválasztás előtt álló fiatalok, nem for profit szférában dolgozó vezetők, kisebbségi közösségek, stb.)
Lehetőséget biztosítunk közvetetten szolgáltatást nyújtani, for-profit vállalatok anyagi támogatását közösen meghatározott fejlesztési célra, célcsoportra fordítja, ezzel pénzügyi és eszmei alapot adva fő tevékenységként megfogalmazott cél eléréséhez.
Flow Alapítvány

A pályázati kiírás és minden már itt érhető el.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás