Helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására indít új programot a MOL Alapítvány. Az összesen 25 millió forintos keretű MOL Helyi Érték Programban négy kategóriában lehet pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom.
Az Adj lendületet helyi közösségednek! mottójú MOL Helyi Érték Programra december 15-ig pályázhatnak az egyesületek és alapítványok az ország 50 – a pályázati felhívásban közzétett – körzetéből. A felkért civil szakértők javaslata alapján a kuratórium körzetenként három projektet választ ki februárban, amelyekre a MOL töltőállomásain lehet szavazni 2019. április 1. és 21. között. A nyertes 50 civil szervezet egyenként félmillió forintos támogatásban részesül majd, mely összesen 25 milliós támogatást jelent.
„Azért indítottuk el az új programunkat, hogy a helyben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítsük, és azokat támogassuk, akik helyi problémákra keresnek helyben adható válaszokat” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.
A pályázat mind a négy kategóriájának (jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom) elbírásánál előnyt élvez az önkéntesség és a fenntarthatóság szemléletének érvényesítése, valamint a társadalmi innováció, azaz az újszerű megoldások használata régóta fennálló problémákra.
A MOL most induló új pályázata a MOL Alapítvány Kösz! programjának és a MOL Zöldövezet programjának megújításából született, előtérbe helyezve hogy valós, helyi igényekre és szükségletekre adjon választ, és helyi szinten szülessen döntés a nyertesekről is. Az új pályázat összeállításánál fontos szempont volt továbbá, hogy széles tematika mentén lehessen pályázni, így a fiatalok és környezetvédelem kategória mellett újdonság a kulturális és társadalmi kezdeményezések támogatása.
A pályázat regisztrációhoz kötött, melyre 2018. december 10-ig van lehetőségük a civil szervezeteknek ezen az oldalon. A részletes pályázati felhívás és a körzetlista itt érhető el.
Fotó: Robert Bye on Unsplash
COMMENTS