Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázatot hirdet az OFA

Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázatot hirdet az OFA

Társadalmi vállalkozásokat és piaci partnereket, támogatókat díjaznak

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú NKft. 2017-ben is meghirdeti a Hozzáadott Helyi Érték Díj(HHÉD) pályázatot. A Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázat célja, hogy elismerje azokat a társadalmi vállalkozásokat, amelyek termékeikkel, szolgáltatásaikkal, sikerrel vesznek részt a helyi közösség szükségleteinek kielégítésében, a munkanélküliség felszámolásában; továbbá a vállalkozói és a szociális értékek innovatív alkalmazásával segítik a közösség fejlesztését. A díj értékeli és erősíti a fenntartható társadalmi vállalkozások piaci jelenlétét és szerepét, hogy azok mielőbb a for-profit szféra megbízható partnereivé váljanak.
Az OFA szakemberei úgy látják, a magyar társadalmi vállalkozások, illetve a társadalmi vállalkozásokat támogató vállalatok munkája, érdemei nincsenek kellően elismerve. A lakosság, de a vállalkozói és közszféra körében sem ismertek eléggé; sokan nem tudják, hogy ők azok, akik hivatásszerűen, egy elkötelezett ügy mellett nemcsak nyereséget, de társadalmi értéket is teremtenek, nemcsak üzleti, de társadalmi felelősséget is vállalnak – tájékoztatták portálunkat nemrégiben.

Ezért is döntöttek úgy, a GINOP-5.1.2-15 „PiacTárs” kiemelt projekt keretében immáron harmadik alkalommal, idén is meghirdetik a Hozzáadott Helyi Érték Díj (HHÉD) pályázatot 4 területen.

Társadalmi vállalkozások részére
1. Legjobb termék-előállító társadalmi vállalkozás
2. Legjobb szolgáltató társadalmi vállalkozás
3. Legjobb közösségfejlesztő társadalmi vállalkozás
Az első három kategóriára nonprofit gazdasági társaságok, szociális szövetkezetek, alapítványok, egyesületek, egyházi szervezetek nyújthatnak be pályázatot.

Társadalmi vállalkozásokat támogató Vállalatok részére
Társadalmi vállalkozások felelős támogatója – CSR Díj
A 4. díjra azok a for-profit vállalkozások, befektetők és pénzintézetek, üzleti angyalok jelölhetőek, illetve jelentkezhetnek, amelyek közös projektekkel, termékek és/vagy szolgáltatások vásárlásával, megbízásokkal segítik a helyi társadalmi vállalkozások üzleti céljai és társadalmi hatásai elérésében, vagy pénzügyi forrásokat biztosítottak azok fejlődéséhez.
A HHÉD Díj kiemelt célja, hogy a nagyközönség előtt is bemutatkozhassanak és elismerésben részesülhessenek azok a működő magyar társadalmi vállalkozások; amelyek helyben előállított termékeikkel és/vagy szolgáltatásaikkal a helyi közösség szükségleteinek kielégítését szolgálják, továbbá munkalehetőséget biztosítanak a munkaerő-piacról kirekesztett helyi emberek számára, a közösségfejlesztő tevékenységeik mellett.

A díj további célja, hogy:
• bemutassa azokat a feltételeket, amelyek a társadalmi vállalkozások elindításához, fenntartható működéséhez, és fejlesztéséhez szükségesek
• jó gyakorlatokkal, innovatív, nyereséges, fenntartható működésre ösztönözze a hasonló társadalmi vállalkozásokat
• erősítse a társadalmi vállalkozások helyi piaci jelenlétét és szerepét, hogy azok a for-profit szféra megbízható partnereivé váljanak.
• elismerje a for-profit vállalkozások felelős, partneri tevékenységét (CSR díj)

Ezért 2017-ben először meghirdetik a Társadalmi vállalkozások felelős támogatója – CSR DÍJ-at is, amelyre azok a for-profit vállalkozások, befektetők és pénzintézetek jelölhetőek, illetve jelentkezhetnek, amelyek közös projektekkel, termékek és/vagy szolgáltatások vásárlásával, megbízásokkal segítik a helyi társadalmi vállalkozások üzleti céljai és társadalmi hatásai elérésében, vagy pénzügyi forrásokat biztosítottak azok fejlődéséhez.
A pályázat beadási határideje 2017. november 6. A pályázatról minden más itt érhető el.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás