Impact Academy: civil szervezetek társadalmi hatását mérik

Impact Academy: civil szervezetek társadalmi hatását mérik

10 szervezettel kezdődik az első képzés

Míg a társadalmi szervezetek bevételeit pontosan meg tudjuk mondani, addig a szervezetek munkájának társadalmi hatását, azaz az általuk előállított „hasznot”, a velük kapcsolatba került emberek hétköznapi életében bekövetkezett változást sokkal nehezebb pontos számokkal alátámasztani – áll a szervezet közleményében.
Elindul az Impact Academy.

Márpedig egy támogatásokból gazdálkodó szervezet számára, amelynek célja minél több vállalati, azaz profitorientált cég megnyerése, fontos, hogy a társadalmi hatékonyságát adekvát módon mérni és kommunikálni tudja.
Erre a kihívásra jelent megoldást a társadalmi hatásmérés módszere, ami egy projekt vagy a teljes szervezet működése során a kedvezményezettek életében a szervezet tevékenységének eredményeként bekövetkező tervezett és nem tervezett pozitív és negatív változások összességének szisztematikus és rendszeres mérését jelenti. Ez a munkavállalástól kezdve a szociális ellátáson és a környezetvédelmen keresztül a társadalom bármely területét érintheti.

Mit is jelent ez: a Cseriti Adománybolt hálózat például az egyébként sokszor a lomtalanításkor kidobásra kerülő használati tárgyakat gyűjti össze, és értékesíti 9 boltjában alacsony áron. Ezzel a náluk megforduló közel 100 ezer – nagyobb részt alacsony keresetű – vásárló több ezer forintot spórol ahhoz képest, ha ezeket a cikkeket máshol szereznék be. Emellett munkájukkal évente több száz tonna hulladék keletkezését előzik meg. Így az elmúlt 7 évben vásárlóik mintegy 100 millió forintot takarítottak meg, és közel kétezer tonnával csökkentették a kommunális hulladék mennyiségét.

Az Impact Academy a társadalmi hatásmérés módszerét szeretné megismertetni a civil szervezetekkel és az őket támogatókkal. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés megálmodói egy féléves programot indítanak, amely interaktív képzésből, közösségi eseményekből és a társadalmi hatásmérésre inspiráló multimédia platform létrehozásából áll.
Az Akadémia 10 szervezet részvételével indul el: 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány, Felelős Gasztrohős Alapítvány, Igazgyöngy Alapítvány, Impact Hub, Ittaszezon, MagikMe, Mindenegyüttmegy Egyesület, NANE, Strázsatanya, Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool).

„A magyar társadalmi ügyeket képviselő szervezeteknél elvétve találunk működő hatásmérési rendszert” – mondta el Lévai Gábor, közgazdász. „Azonban hosszú távon kulcsfontosságú, hogy a civil szervezetek legitimálják működésüket, mérjék ügyfeleik elégedettségét, fejlesszék tevékenységüket, támogatókat szerezzenek és az eredményeiket jól kommunikálják. Ennek eszköze a társadalmi hatásmérés” – tette hozzá.

A résztvevők a képzés során nemcsak a hatásmérés eszközeivel ismerkednek meg, hanem támogatást kapnak a saját mérési rendszerük kialakítására, és annak gyakorlati bevezetéséhez. A programban nemzetközi és hazai szakértők segítik a szervezeteket, az interaktív online tartalmak mellett személyre szabott tanácsadással és közösségi eseményekkel is.
A programban részt vevő szervezetek elsősorban azt várják, hogy a program végén sikeresebben és eredményesebben tudják tevékenységüket bemutatni minden érintettnek, legyen szó az általuk megszólított célcsoportról, a médiáról, vagy potenciális befektetőkről.

A cikket a Médiapiac.com hozzájárulásával közöljük.
Fotó: Impact Academy FB-oldala

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás