Már a kisebb családi vállalatoknál is jelentős a társadalmi felelősségvállalás, miközben a generációváltásban is sokat fejlődtek az elmúlt években. A hosszú távú stratégiai gondolkodásban és az innovatív megoldások alkalmazásában azonban még szükség lehet némi útmutatásra, ezért idén negyedik alkalommal nyolc cég üzleti gyakorlata kapott K&H családi vállalatok kiválósági díjat a jó példák felkarolására és bemutatására.
Nyolc hazai családi tulajdonú cég kapott idén K&H családi vállalatok kiválósági díjat. – Több mint 30 éves tapasztalatunknak, valamint annak köszönhetően, hogy vállalati ügyfélkörünk több mint felét családi cégek adják, a K&H-nál abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a cégekkel együtt gondolkodva több olyan kezdeményezést indíthattunk el, amelyek kifejezetten a családi vállalatok problémáit tárja fel és a kérdéseikre adnak választ. Idén ezért negyedik alkalommal hirdettük meg a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy számos céget inspirált a korábbi nyertesek példaértékű gyakorlatai, legyen szó generációváltásról, stratégiáról vagy éppen társadalmi felelősségvállalásról – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.
– Az elmúlt években beérkezett pályázatok alapján azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi felelősségvállalás (CSR) jelentős a családi vállalatoknál, valamint a generációváltásra is egyre több sikeres és követendő példát láthatunk. Ami pedig a legfontosabb tanulság, hogy ezen tevékenységek nem méret függők, tehát a kisebb cégeknél is remek gyakorlatok vannak – mondta el Ékes Ákos. – Azt is látni kell azonban, hogy a hosszú távú stratégia még mindig egy viszonylag gyenge pont a családi cégeknél, holott kidolgozott, stabil jövőkép nélkül nagyon nehéz tartósan sikerre vinni egy vállalatot. A legújabb kategória, az innováció, azon belül is a digitalizáció és robotizáció egyelőre még nem annyira elterjedt a vállalatoknál, így ezen a területen további fejlődési lehetőség van a szektorban – hívta fel a figyelmet a szakember. A kutatás-fejlesztés fontosságát jól mutatja, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemrég bejelentett stratégiája többek között a családi vállalatok innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységének erősítését is támogatná.
A pályázatokat szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Boross Dávid, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnöke, Dr. Heidrich Balázs, a Budapesti gazdasági Egyetem rektora, Galambos Márton, a Forbes magazin főszerkesztője, Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán ügyvezető tulajdonosa, Ékes Ákos, a K&H Bank Vállalati üzletfejlesztési igazgatója, a K&H családi vállalatok központ vezetője és Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs igazgatója.
A pályázatok elbírálásánál a hattagú szakmai zsűri az adott kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a vállalat iparági jelentőségét, sikeres működését, a családi értékek továbbvitele iránti elkötelezettséget, valamint az egyedi ötletek, megoldások megvalósítását is értékelte.
díjazottak:
- „sikeres hosszú távú stratégia” kategória:
- Abrazív Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft.
- Technokov Kovácsoló és Lemezsajtoló Kft.
- „családi értékek a vállalatvezetésben és sikeres generációváltás” kategória:
- LADÓ-REC Hulladék-nagykereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- Manual Divat Kft. / Karma Pécsi Kesztyű (nem tudnak jelen lenni)
- „elkötelezettség és felelősségvállalás a társadalom iránt” kategória:
- ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
- Fétis Kft.
- „innováció” kategória:
- Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.
- Unicomp Informatikai Kft.
COMMENTS