Környezetvédelmi reklámfilm készítésére ösztönzik a Z-generációt

Környezetvédelmi reklámfilm készítésére ösztönzik a Z-generációt

Rendhagyó környezetvédelmi pályázatot indít az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés

„ZöldenJobb.mp4” elnevezéssel kreatív reklámfilm pályázatot indít az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával. A pályázat célja, hogy felhívja a Z-generáció, vagyis a 13-19 évesek figyelmét a fenntarthatóságra és a körkörös gazdaságra, azon belül is a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás fontosságára. A pályázók közül a szakmai zsűri által kiválasztott nyertes, valamint a közönségdíjas nem mindennapi nyereményben részesül, ugyanis egy profi stáb segítségével újraforgathatja reklámfilmjét. Az elkészült spotokat társadalmi célú reklámként a lakosság is viszontláthatja majd az országos és regionális TV csatornákon.

Kreatív reklámfilmmel a környezetvédelemért
Sajnos még mindig kevés tizenéves tudja, hogy a tejes- és gyümölcsleves dobozok újrahasznosíthatóak, pedig az italos kartondobozok csomagolásának 75 százaléka olyan jó minőségű papír, amelyből akár 6-8 alkalommal is újrapapír termék készíthető. Magyarországon 10-ből még mindig csak 2 italos kartondoboz jut el a szelektív hulladékgyűjtőkbe, ezzel szemben ha odafigyelnénk rá, évente megközelítőleg 38.000 fát menthetnénk meg a kivágástól, pusztán ennek a hulladéktípusnak a szelektív gyűjtésével.

„Szervezetünk azért szervez évek óta edukációs programokat, hogy elősegítse a fiatalok szemléletformálását, környezettudatos magatartását. A most induló reklámfilm pályázatunkkal kifejezetten a Z-generáció tagjaihoz kívánunk szólni a számukra legfontosabb térben, a közösségi médiában, a legkedveltebb szórakozási módon, filmekkel megszólítva őket” – mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.

Társadalmi célú reklám, amivel mindenki nyer.

Ami egy percbe belefér
Az általános és középiskolás fiatalok egy rövid, maximum 1 perc hosszúságú kreatív reklámfilm beküldésével pályázhatnak, amelyben a fenntarthatóságra és a szelektív hulladékgyűjtésre hívják fel társaik figyelmét. A pályázók a filmet bármilyen technikai eszközzel, akár mobiltelefonnal is elkészíthetik. A jelentkezés november 12-ig lehetséges. A beküldött pályaművekből az első három helyezettet és az ITM díját egy hat tagból álló szakmai zsűri választja ki.
A zsűrit olyan neves szakemberek alkotják, mint Fazekas Ildikó, az Önszabályzó Reklám Testület főtitkára, dr. Makai Martina, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára és Regős Ábel díjnyertes filmrendező.
A természet erőforrásai egyre szűkösebben állnak az emberiség rendelkezésére, ezért a körkörös gazdaság célja, hogy az általunk használt termékek és alapanyagok élettartamát minél jobban meghosszabbítsuk” – mondta dr. Makai Martina, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. „Ennek egyik formája az újra-használat, valamint a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás. Bízunk abban, hogy a pályázattal kellő mértékben fel tudjuk hívni a fiatalok figyelmét a téma fontosságára” – tette hozzá.

Társadalmi célú reklám, amivel mindenki nyer
A pályázaton a zsűri és a közönség által a legjobbnak ítélt film, valamint a „Fenntarthatóság díj” készítőinek díja az, hogy egy profi filmes stábbal és professzionális eszközökkel leforgathatja kreatív filmötletét. Az így elkészült környezetvédelmi reklámfilmeket társadalmi célú reklámként sugároztatja majd az IKSZ és az ITM.

Emellett a pályázat:

  • első három helyezettje értékes filmes és fotós eszközöket is kap,
  • közönségdíjban az a pályamű részesül, amelyik a legtöbb „like”-ot kapja az IKSZ hivatalos Facebook oldalán,
  • a forgatási és filmes nyeremények mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium különdíjat – Fenntarthatóság Díjat – ajánl fel annak az alkotó csapatnak, amelyiknek filmje a legjobban mutatja be a fenntarthatóság témakörét. A díjazott nyereménye egy drón.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás