Már a 16. műszerbeszerzési pályázatát írta ki a K&H

Már a 16. műszerbeszerzési pályázatát írta ki a K&H

Eddig összesen 661 millió forint értékű támogatást nyújtottak a gyermekegészségügynek

Az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek a gyermekek gyógyításáért, különösen igaz ez akkor, ha a legkisebbekről van szó, az új, gyakran kifejezetten gyermekméretben is készülő korszerű műszerek pedig ezt egyre hatékonyabbá tudják tenni. A K&H gyógyvarázs 16. alkalommal meghirdetett műszerbeszerzési pályázatán a kórházak, mentőállomások, gyermekmentő alapítványok, valamint – ez alkalommal újdonságként – a gyermekháziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok olyan új, korszerű orvosi eszközöket igényelhetnek, amelyek lehetővé teszik a gyermekek könnyebb és gyorsabb gyógyulását.

A május 31-ig benyújtható pályázatok elbírálásánál pedig idén azok az intézmények kapnak kiemelt figyelmet, amelyek a legkisebbek, a 0-3 év közötti korosztály ellátását és egészségmegőrzését segítő eszközökre nyújtanak be támogatási igényt.
A KSH adatai alapján tavaly közel 90 ezer gyermek született hazánkban, ám közülük is a csecsemők azok, akik legkevésbé ellenállók a kórokozókkal szemben. Az ő esetükben ezért igen fontos a gyors és hatékony beavatkozás, illetve a speciálisan a kis testmérethez igazodó eszközök alkalmazása. Erre a modern orvostudomány fejlődésének és a digitalizáció térhódításának köszönhetően létrejövő egyre korszerűbb eljárások és orvosi műszerek egyre több lehetőséget is kínálnak. A 2004 óta évente meghirdetett K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázaton ezért idén kiemelt figyelmet kapnak azok a gyermekgyógyító intézmények, amelyek a 0-3 év közötti korosztály egészségmegőrzését és gyógyítását segítő eszközöket igényelnek. A május 31-ig benyújtható pályázatnál újdonság továbbá, hogy ezúttal nemcsak a kórházak, mentőállomások és gyermekmentő alapítványok jelentkezhetnek, hanem gyermek háziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok is, hogy a gyógyítás a lehető legkorábbi fázisban megkezdődhessen. Hiszen a fejlett technológiának köszönhetően ma már sok esetben elkerülhető, hogy a gyermekek kórházba kerüljenek.

„A K&H Csoport vezető pénzintézetként céljának tekinti, hogy innovatív pénzügyi megoldásai mellett a vállalkozásfejlesztés, a pénzügyi tudatosság, a környezetvédelem és az egészség területén is pozitív hatást gyakoroljon a társadalomra. Hosszú távú elkötelezettségünket jól mutatja, hogy az elmúlt 16 év során eddig 460 alkalommal, összesen 661 millió forint értékű támogatást nyújtottunk a gyermekegészségügynek. Az így szerzett tapasztalataink alapján látjuk, hogy gyakran a legkisebbek azok, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre, hiszen az ő kis szervezetük még nem elég erős, hogy hatékonyan felvegyék a harcot a kórokozókkal, betegségekkel szemben, illetve a betegségmegelőzés is a legfiatalabb korban a leghatékonyabb. A modern műszerek segítségével azonban az elhivatott orvosok és nővérek nemcsak gyorsabbá, hanem sokszor egyszerűbbé és fájdalommentesebbé is tehetik a kezeléseket. A most meghirdetett K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatunkon ezért reméljük, hogy minél több intézmény él majd a lehetőséggel, hogy korszerű műszerekkel gazdagodhassanak. A legkisebb betegek így a lehető leghatékonyabb ellátásnak köszönhetően mielőbb felépülve visszatérhetnek családjuk körébe, és újra teljes életet élhetnek” – fogalmazott Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

{{ meta.title }}

COMMENTS

Sütiket használunk. Kérjük, fogadd el! Köszönjük! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás