A nemzetközi turista forgalom 2030-ra várhatóan eléri a megdöbbentő 1,8 milliárdos számot. A Turisztikai Világszervezet, az ENSZ fenntartható turizmus előmozdításáért felelős ügynöksége szerint ez körülbelül 29 százalékos ugrást jelent a 2018-as adatokhoz képest.
Az ABB beleállt az innovációba.
Az ABB, amely napjainkig több mint 11 ezer DC gyorstöltőt értékesített világszerte 76 országban, globális piacvezető az elektromos járművek (EV) gyorstöltő megoldásainak piacán. Az ABB-t választotta például fő technológiai partnerévé az IONITY is, amelynek célja, hogy körülbelül 400 gyorstöltő állomást magában foglaló töltő hálózatot építsen ki 24 európai országban. Az együttműködés célja, hogy az ABB modern, nagyteljesítményű töltőivel, amelyek mindössze 8 perces töltési idővel képesek 200 km-es táv megtételét biztosítani, kézzelfoghatóvá tegyék a fenntartható európai közúti közlekedést.
Az ABB Terra HP gyorstöltő állomásai az Egyesült Államokban is elérhetők. Az Evgo az ország legnagyobb nyilvános villámtöltő hálózatának részeként az ABB töltőit használja az Electrify America nevű projekt is. A projekt célja, hogy az Egyesült Államokban 17 nagyváros területén és azok vonzáskörzetében, valamint számos, az országot átszelő autópálya vonalán töltőállomások százait alakítsák ki.
Az ABB innovatív technológiáit a világ számos részén használják a fenntartható tengeri szállítás kialakítására. Az egyik legjelentősebb elektromos tengeri szállítási projekt keretében az ABB egy futurisztikus hibrid kompot működtet a norvég fjordokon. A Norvégia nyugati részén, Flåm és Gudvangen között, a Nærøy-fjordban közlekedő közel 400 személyes komp kb. 32 km-es távolságon szállítja az utasokat. Miután megérkezett a fjord leglátványosabb részére, a komp akkumulátoros meghajtásra vált, így a turisták szinte teljes csendben gyönyörködhetnek a természetben, miközben a komp kb. 8 csomó sebességgel (kb. 15 km/h) halad. A Nærøy-fjord szinte érintetlen természeti környezetben fekszik, szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is, így a kompot is a környezeti jellemzők szem előtt tartásával tervezték.
Szeptemberben a Niagara-vízeséshez látogatók az Egyesült Államok egyik legnagyobb látványosságát káros anyag kibocsátás nélkül tekinthetik meg, ugyanis két új Maid of the Mist személyszállító hajót teljes egészében nagy teljesítményű akkumulátor csomagokkal szerelnek fel, amelyek az Egyesült Államok első, teljesen elektromos hajtású hajói lesznek. Ezek a hajók évente kb. 1,6 millió turistát szállítanak a Niagara-vízeséshez.
Emellett az ABB két, a ForSea által üzemeltetett hajót látott el akkumulátoraival: a hajók a dániai Helsingør és a svédországi Helsingborg között húzódó 4 km-es szoroson közlekednek. A hajók – Tycho Brahe és Aurora – a világ legnagyobb kibocsátásmentes elektromos kompjai, és egy olyan nagy forgalmat bonyolító útvonalon üzemelnek, ahol több, mint 7,4 millió utas és 1,9 millió jármű közlekedik évente. Az akkumulátoros megoldás jelentősen csökkenti a kibocsátást a teljes flotta tekintetében.
A fenntartható turizmus biztosításának egy másik kulcseleme a jelentős energiamegtakarítás. Az ABB frekvenciaváltói és nagyteljesítményű motorjai segítik az InterContinental Hotel Madridot abban, hogy energiafelhasználását 40 százalékkal csökkentse. A hotel energiafelhasználását éves szinten 445 ezer kWh-val csökkentették, ami kétmillió kanna víz felforralásához elegendő energiának felel meg.
Az ABB emellett hozzájárul a göteborgi (Svédország) Liseberg vidámpark, Európa legjobbjának minősített hullámvasútjának energiatakarékosságához is. A Loke Gyro Swing egy hatalmas inga, amely 100 km per órás sebességre gyorsul fel, mindezt pedig az ABB regeneratív meghajtó rendszere vezérli. A meghajtó rendszer a fékezési energiát használja fel, az inga lelassulása és megállása során elektromos áramot generál, amelyet visszatölt a hálózatra. Minden egyes menetciklus 1,4 kWh-át raktároz el, vagy elegendő energiát ahhoz, hogy meghajtson egy nagyméretű légkondicionáló berendezést egy órára.
COMMENTS