Több mint tizenhétezer új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között.
Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – majd ezek alapján végzi el a jogdíjfelosztást.
Debütáló szerzők, új dalok
A
szerzői egyesület 13580 magyar szerző és jogutód számára osztott fel jogdíjat
2018-ban, és ugyanebben az évben1357 új szerző (zeneszerző, szövegíró)
regisztrált az Artisjusnál. Az elmúlt három évben összesen közel 4000 új alkotó
jelentkezett az egyesületnél.
2018-ban hivatalosan 17413 új zenemű (dal, komolyzenei mű) született. Ez azt
jelenti, hogy ha az új szerzeményeket egyhuzamban játszanánk le, 50 napon
keresztül zenét hallgatnánk éjjel-nappal, megállás nélkül. Az új daloknak
bevétel szempontjából is komoly jelentősége van egy dalszerző életében: a
jogdíjkifizetések 40 százaléka ugyanis 5 évnél nem régebbi szerzeményből – azaz
a friss slágerekből – származik.
A szerzői középosztály stabilan tartja magát
Az elhangzások után járó jogdíjakat az Artisjus kifizette a jogosultaknak – összesen 8,6 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek szerzői, illetve a jogutódok részére az év során. Ez az összeg az előző évinél 13,2%-kal magasabb, a korábbi években pedig így alakult:
Év | Jogdíj – milliárd forint | Elmozdulás az előző évhez képest |
2016 | 7,4 | |
2017 | 7,6 | +2,7% |
2018 | 8,6 | +13,2% |
Az emelkedés oka az, hogy a beszedett jogdíj is emelkedni tudott a piaci változásoknak köszönhetően. Például a rádiók, televíziók több jogdíjat fizettek be a nagyobb reklámbevételükkel arányban, és az online bevételek is lassú növekedésbe kezdtek.
A kifizetett jogdíjak fele (49,8%) került magyar alkotókhoz. Hogy ez miként járult hozzá a szerzők havi bevételeihez 2018-ban, kiderül a „jogdíjpiramisból”.
Aki havi 5 ezer és 50 ezer Ft közötti jogdíjat kap – ami éves szinten 60 – 600 ezer forintnyi „fizetést” jelent –, már részben tudja finanszírozni a zenélést a jogdíjból, hiszen a bevételt hangszer vagy hangtechnika vásárlására fordíthatja. Ők képviselik a hazai szerzők egyötödét (21%). A havi bruttó 50 ezer és 500 ezer forintos jogdíjbevételhez jutó szerzői középosztály stabilan tartja magát az elmúlt években, 2017-hez képest arányuk 1%-kal növekedett (7,6%-ról 8,7%-ra). A piramis csúcsán a szerzők 0,7%-a található – ők minimum havi bruttó 500 ezer Ft jogdíjhoz jutnak sikeres műveik után.
2018 | ||
Bruttó jogdíj összege Ft / hónap | Szerzők száma | |
1 millió felett | 40 fő | 0,3% |
500 ezer – 1 millió | 50 fő | 0,4% |
100 ezer – 500 ezer | 623 fő | 4,6% |
50 ezer – 100 ezer | 555 fő | 4,1% |
5 ezer – 50 ezer | 2852 fő | 21% |
500 – 5000 | 3743 fő | 27,6% |
500 alatt | 5717 fő | 42,1% |
COMMENTS