A KPMG meghirdeti társadalmi befektetési programját, amelynek célja a 7-18 éves fiatalok gazdasági ismereteinek, pénzügyi tudatosságának fejlesztése készségfejlesztő programok, pedagógus képzés vagy infrastrukturális fejlesztéseken keresztül.
„A pénzügyi kultúra fejlesztése közös gazdasági és társadalmi érdek. A KPMG társadalmi befektetési programja azért ezen korosztály fejlesztésére irányul, mert fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági tudatosság átadását minél fiatalabb korban elkezdjük, hogy az első pénzügyi döntések meghozatala, valamint a karrierválasztás előtt felkészülten álljanak a fiatalok.” – mondta Szabó István, a KPMG Vállalati Felelősségvállalási vezetője.
A pályázatok beadási határideje: 2017. május 31.
Az elmúlt évek globális és hazai eseményei is rámutatnak arra, hogy a gazdasági ismeretek, a pénzügyi kultúra alacsony foka jellemző. Emellett az egyéni igények és a pénzügyi piac komplexitása fokozódik, amely a pénzügyi kultúra fejlesztését sürgeti.
Az OECD egy 2010-es felmérése alapján a magyarok a nemzetközi átlagnál magasabb szintű pénzügyi tudással rendelkeztek, ugyanakkor a tudás gyakorlati alkalmazásában jóval gyengébb teljesítményt nyújtottak, a 2015-ben megismételt felmérés több szempontból is visszalépést jelez.
A Nemzeti Alaptanterv (NAT) alapján összeállított kerettanterv választható részében már ugyan megjelennek a gazdasági, pénzügyi ismeretek, azonban egy 2015-ös beszámoló szerint az iskolák mindössze tíz százaléka tanít közvetlenül pénzügyi ismereteket a diákoknak.
A pénzügyi edukáció Magyarországon elmarad a nyugati országokhoz képest, de az igény kielégítése érdekében már történtek lépések mind állami, mind privát és non-profit kezdeményezések révén. Az Állami Számvevőszék 2016. áprilisi jelentése szintén rámutat arra, hogy ezek összehangoltsága és az eredmények, hatások mérése alapvető fontosságú lenne.
A KPMG társadalmi befektetési programjában három témakörben lehet pályázni:
- gazdasági nevelést, pénzügyi tudatosságot elősegítő, készségfejlesztő programok diákok számára
- oktatók, pedagógusok képzése, annak érdekében, hogy a gazdasági neveléshez szükséges ismereteket és módszertanok elsajátítsák és a gyakorlati tudást átadják
- infrastruktúra fejlesztése, amely a gazdasági nevelés technikai hátterét biztosítják (ingatlan, hardware, software, alkalmazás, stb.)
A KPMG a pályázati program nyertes szervezetének 9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, melyet a kiválasztott szervezet meglévő program továbbfejlesztésére, fenntartására vagy új kezdeményezés elindítására használhat fel. Előnyt élveznek az innovatív megoldások és a diákok széles körét megcélzó programok.
Annak érdekében, hogy a kiválasztott szervezet a leghatékonyabb módon használja fel a támogatást, a KPMG külső szakértőket is bevon az értékelési folyamatba az oktatási és a vállalati szférából, valamint a médiából.
Bővebb információk itt érhetőek el.
COMMENTS