A hazai irányító hatóságok korábban kiírtak egy pályázatot, mellyel társadalmi vállalkozások élhettek, azonban valamiért nem voltak sikeresek ezek a projektek, ezért a pályázati forrásból származó maradványösszegeket újra megpályáztatták.
Nyilvánvaló, hogy „vállalkozói fejjel” gondolkozni, egy-egy projektet megvalósítani kihívás a társadalmi vállalkozások számára. Azonban – mi hisszük, hogy – ez a tanulási folyamat közös érdek, mely során innovatív, piaci gondolkodású, a projektekben résztvevők számára akár egyéni szinten is hasznos eredmények születhetnek.
Erre jó példa a nyíregyházi székhelyű Humán Rotor Építőipari Szociális Szövetkezet, amely hátrányos helyzetű, 25 év alatti és 50 év feletti, tartósan, azaz legalább 6 hónapja regisztrált munkanélkülieket vont be, és egy agilis, a projektmenedzsmenthez értő szakmai vezetővel valósított meg egy hosszabb távon is fenntartható társadalmi vállalkozást.
„A nyíregyházi székhelyű szövetkezet tagjai számára nem csak a piackutatással megalapozott üzleti tevékenység mint biztos bevételi forrás kialakítása volt fontos, hanem az is, hogy hátrányos helyzetű embereket hozzanak helyzetbe a projekttel. Specifikus céljuk volt, hogy a tevékenységek végzését egy olyan, már gyakorlott építőipari szakmunkás teammel végezzék, akik önállóan nem tudnának boldogulni, de csapatként képesek arra, hogy a szakmai megvalósító brigádvezető segítségével igényes, precíz munkát végezzenek.” – írják projektzáró sajtóközleményükben.
– A projekt során párhuzamosan dolgoztunk a szervezeti célokon és a munkavállalók egyéni fejlesztésén is – mondta lapunknak a projekt szakmai munkatársa, a szövetkezet ügyvezető-elnöke. Oszlánszkyné Gerstmájer Mária hangsúlyozta, a munkavállalókat olyan vállalkozói, piaci tudással kellett felvértezni, amely valójában egyfajta védettséget jelent számukra a későbbi munkájuk során is. – Ilyen például a szerződés nélküli előzetes munkavégzés következményeire való figyelemfelhívás, vagy éppen a számlázás, a folyamatosan változó adójogszabályok, esetleg az érintett hatóságok ismerete.
Ipari padlókat építenek
Az egy éves projektidőszak alatt a szövetkezet munkavállalói jellemzően ipari padló készítését vállalták különböző fokozott igénybevételű épületekben, hangárokban, raktárcsarnokokban, országszerte.
A támogatás segítségével beszerezték a munkavégzéséhez szükséges speciális gépeket, eszközöket. A hátrányos helyzetű munkavállalók számára a támogatás segítségével a szövetkezet 25 órás vállalkozói kompetenciafejlesztő tréningen való részvételt biztosított, ahol a résztvevők elsajátíthatták az elsődleges munkaerőpiacon jellemző újítások elfogadásának és alkalmazásának képességét, a vállalkozás beindításához szükséges stratégiai szemléletmódot és sikerorientáltságot.
– A fő tevékenységhez természetesen piackutatást végeztünk, beszéltünk vállalkozókkal, felmértük, mire lenne igény az építőiparon belül – magyarázta Mária, aki többed magával részt vett a pályázat kiemelt projektmegvalósítójának (IFKA NKft.) szakmai képzésein is, ahol a projekt, a célok és a fenntarthatóság szempontjából kaptak sok esetben egyéni tanácsadást, mentorálást.
EU-s támogatással fejlesztettek
A Humán Rotor Építőipari Szociális Szövetkezet 2018. március 1-jén indította útjára GINOP-5.1.3-16-2017-00084 azonosítószámú projektjét, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül valósult meg. A szervezet 15 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásra vált jogosulttá, amely segítségével, építőipari tevékenységük beindításához és professzionalizálásához szükséges eszközöket szereztek be és három fő számára teremtettek munkahelyet.
A projekt 2019. március 1-jén zárult.
COMMENTS