Az Orlai Produkciós Iroda színészeit hívta segítségül legújabb társadalmi érzékenyítő kampányához a Huawei. A vállalat Facing Emotions kezdeményezése keretében Magyarországon először, a Belvárosi Színház Három esős nap című előadása közben tapasztalhatták meg a nézők, milyen lenne egy színházi darab látható érzelmek nélkül. Az előadás három főszereplője, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán rendhagyó színészi játékukkal hívták fel a figyelmet arra a közel 80 ezer látássérült emberre, akik számára nehezen érzékelhető a látható érzelmek világa.
Milyen lenne egy színházi előadás látható érzelmek nélkül? Erre a kérdésre kereste a választ a Huawei Technologies Hungary és az Orlai Produkciós Iroda közös érzékenyítő kampányában. A kezdeményezés célja, hogy a gyártó neves színészek közreműködésével felhívja a figyelmet a látássérültekre, akiknek mindennapi nehézséget jelent az érzelmek felismerése. A Huawei Magyarországon először „hekkelt” meg egy színházi előadást: a Novák Eszter rendezésében látható sikerdarab, a Három esős nap első pár percében, az Orlai Produkciós Iroda művészei érzékeltették a közönséggel, milyen lenne, ha kivennék egy színházi előadásból a színház lényegét, az érzelmek kifejezését. Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán egyedülálló játékának köszönhetően a közönség váratlanul, egy valódi előadás keretében tapasztalhatta meg, milyen különös élmény, ha a színészek arca nem árulkodik az általuk megformált karakterek érzelmeiről.
A Huawei Facing Emotions kampányának középpontjában a látható érzelmek állnak. Kovács Patrícia, a SUHANJ! Alapítvány egyik alapítójaként évek óta dolgozik látássérültekkel és pontosan tudja, milyen nehézségekkel találkoznak a mindennapokban. „Sokszor azt gondoljuk, hogy minden adottság: hogy látunk, hogy hallunk, hogy érzékelünk. Fontosnak tartom, hogy a 21. század fejlesztéseivel – amelyeket én is naponta használok – közelebb hozzuk a látássérültek számára azt a világot, amiben mi élhetünk – mondta a színésznő.” Szabó Kimmel Tamás külföldön többször is találkozott olyan innovációkkal, amelyekkel a vak és gyengénlátó embereket segítették, és örül a hazai kezdeményezéseknek is: „Nagyon jó dolognak tartom, hogy vannak, akik olyan fejlesztéseket dolgoznak ki, amelyekkel segítséget nyújthatnak a látássérülteknek. Fontos, hogy ténylegesen azokban a dolgokban segítsük őket, amelyek számukra valódi nehézséget jelentenek.” Schruff Milán szerint a technológia fejlődésének köszönhetően olyan megoldások jöhetnek létre, amelyek évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna: „Hiszek abban, hogy a technológia képes lehet idővel visszaadni az érzékelés olyan fokát a látássérülteknek, amely még jobban elérhetővé teszi számukra a látható világot”– tette hozzá.
Az érzékenyítő kampány keretében az Orlai Produkciós Iroda színészeinek közreműködésével a Huawei online videókat is készített, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek nehézségeire, hiszen ma Magyarországon 80 ezer ember él, akik látható érzelmek nélkül ismerik a világot. A kampányban fontos szerepet kap a gyártó Facing Emotions alkalmazása is, amely a Huawei Mate 20 Pro mesterséges intelligencia-képességeinek köszönhetően pár másodperc alatt képes megállapítani, hogy a beszélgetőpartner arcán milyen érzelem tükröződik a hét legmarkánsabb emberi emóció (boldogság, szomorúság, meglepettség, düh, félelem, undor, megvetés) közül.
COMMENTS