A V4SDG – Visegrád a Fenntarthatóságért fiatalok által vezetett kezdeményezés második hivatalos konferenciáját Prágában tartja. Az esemény középpontjában az oktatás és a fenntartható városi fejlődés áll. A két napos fórumnak a prágai Impact Hub ad otthont november 30. és december 1. között.
A V4SDG célkitűzése a Visegrádi Négyek közötti együttműködés előmozdítása az Egyesült Nemzetek Szövetsége által meghatározott Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) elérése érdekében. A szervezet ezen célt a változás szempontjából releváns kulcsszereplők bevonásával törekszik elérni egy fórum-sorozaton keresztül a V4-ek országaiban: Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon. A képviseleten, kapcsolatteremtésen és oktatáson alapuló kezdeményezés a nyilvánosságból, a privát- illetve civil-szektorból egyesít szereplőket a Fenntartható Fejlődési Célok támogatására, az azok megvalósítását célzó javaslatok megvitatására.
A V4SDG 2018 májusában tartotta első fórumát, mely helyszínéül a budapesti Google Ground szolgált. Az esemény több mint 100 résztvevő és 40 előadó közreműködésével kifejezetten sikeresen zárult. A szervezet Prágában is hasonló eseménystruktúrát alkalmaz, ezúttal különleges figyelmet fordítva a 4. Fenntarthatósági Célra – Minőségi Oktatás, és a 11. Fenntarthatósági Célra – Fenntartható Városok és Közösségek. Továbbá fókuszba kerül a V4-es régió vezetői szerepe a fenntarthatóság terén is.
A prágai fórum a fiatal vezetők és a közvélemény mellett a tudomány képviselőinek is teret nyújt. Legfőbb célja a V4SDG közösségének kiterjesztése Csehországra, valamint a közöttük való együttműködés aktivizálása az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elérésért. A rendezvénysorozat eredményeként létrejött fenntarthatósági javaslatok a konferenciák végeztével a V4-ek országainak kormányaihoz is benyújtásra kerülnek majd.
A facebook-esemény itt érhető el.
Regisztráció pedig itt!
Fotó: Markus Spiske on Unsplash
COMMENTS